A pályázat keretében egy prezentációt kell készíteni, melyre a Facebookon lehet szavazni. A legtöbb szavazatot kapott osztály 150, 100 és 50 ezer forintos támogatást kap egy határon túli osztálykirándulás megvalósítására. A feladatok elkészítése ezenkívül a Határtalanul! nevű állami pályázat elbírálásánál is előnyt jelenthet, így akár még több forrást gyűjthetnek a diákok.

Határon túli osztálykirándulás támogatására indít pályázatot a legnagyobb hazai tankönyvkiadó. Az új köznevelési törvény szerint a 7-12 évfolyamon tanuló diákok számára legalább egyszer egy határon túli, magyarok lakta területre irányuló kirándulást kell szervezni, ezt kívánja programjával elősegíteni, támogatni a Nemzeti Tankönyvkiadó.

A diákok feladata, hogy felvegyék a kapcsolatot egy határon túli iskola valamelyik osztályával és egy prezentáció elkészítésével bemutatkozzanak egymásnak. Az anyag tartalmazhat videót, képet, zenét és bármilyen olyan információt, amit a tanulók fontosnak tartanak. Ezt követően mindkét bemutatót fel kell tölteni a kiadó Facebook oldalára (https://www.facebook.com/NemzetiTankonyvkiado?sk=app_435418066502023 ), ahol a 8 legtöbb szavazatot kapott osztályt díjazzák két kategóriában (7-8 és 9-12). Az első három helyezett pénzjutalmat (150, 100, 50 ezer forint) kap, a többiek pedig 30 ezer forint értékű könyvcsomaggal lesznek gazdagabbak. Nevezni 2013. január 10-ig lehet, szavazokat leadni január 31-én éjfélig, az eredményhirdetés pedig 2013. február 1-jén lesz.

Azok az iskolák, amelyek indulnak a Nemzeti Tankönyvkiadó „Iskolák határok nélkül” pályázatán, nagyobb eséllyel nyerhetnek akár állami támogatást is az osztálykirándulásukhoz. A „Határtalanul !” névre hallgató állami projekt elbírálásakor előnyt élveznek a külhoni iskolával már kapcsolatban álló hazai iskolák, így a Nemzeti Tankönyvkiadó pályázata során kialakult ismeretségek segítségével újabb forrásokat lehet szerezni az osztálykiránduláshoz.

További részletek a pályázattal kapcsolatban: http://www.ntk.hu/iskolak_hatarok_nelkul

Címkék: Iskolák határok nélkül, Nemzeti Tankönyvkiadó, osztálykirándulás, iskolák, kultúra, pályázat