Pedagógusaink hite és munkássága szerint a zene alapvető értéke és velejárója életünknek. Így ezen a napon Kaposvár Megyei Jogú Város különböző pontjain: iskolákban, óvodákban, hivatalokban, parkokban és köztereken, szeretnénk közös összefogással, - egyedülállóan Magyarországon - különlegesen és méltón megünnepelni a zenét. A rendezvény célja, az összefogás erősítése városunkban a zene erejével.

A programban részt vesznek Kaposvár város gyermek, ifjúsági és felnőtt kórusai, vonós és fúvós zenekarai, kamaracsoportjai, néptáncosai, művésztanárai. A résztvevők várható létszáma 600-700 főre tehető.

A rendezvény Szita Károly Polgármester Úr és Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával és fővédnökségével valósul meg.

zene kaposvár plakát

A nagyszabású zenei világnapi rendezvénnyel színesíteni szeretnék Kaposvár zenei palettáját. 8.00 órától 15.30 óráig - felváltva 15 percenként - különböző hangszeres és énekes produkciókkal szórakoztatják a városban sétálókat, mintegy 30 helyszínen. A helyszínek változatosságát mutatja, hogy a köztereken túl, parkokban, és a kultúrával szorosan együttműködő intézményekben is jelen lesznek.

A nap végén, 16.30 perckor a Kossuth téren mindenki megjelenésére számítanak, egy közös éneklésre, muzsikálásra. A szervezők szeretnék, ha a Kossuth tér megtelne gyermekekkel, idősekkel, zeneszerető emberekkel. Az alkalomra kiválasztottak néhány népdalt, mellyel ápoljuk kultúránkat és a járókelők is könnyen azonosulhatnak a zenei stílussal. Megtanítják a közönségnek a népdalokat, és zenekari kísérettel, méltó módon szólaltatják majd meg a rendezvény zárásaként, a programban közreműködő összes fellépővel.

Az est folyamán könnyűzenei produkciók is helyet kapnak a színpadon, a városban tevékenykedő amatőr könnyűzenei formációk közreműködésével, ezzel is megszólítva a fiatalságot a zenetanulás iránti vágyuk ösztönzésére.

Este 19.00 órakor mindenkit szeretettel várnak a Liszt Ferenc Zeneiskolába, művésztanáraink hangversenyére. A szervezők célja olyan országos hírű programot szervezni, mely példaértékű kezdeményezés lehet hazánk más településeinek is.

Kapcsolódó anyagok

Címkék: október 1., zene világnapja, muzsika, rendezvény, Kaposvár, kultúra