Mesekönyvei az elmúlt 25 év alatt 140 ezres példányszámban keltek el. Számos Kaposvárról írt mesekönyvét a helyi óvodákban is tanították.

Papp Árpád költő szerint az ifjabb nemzedékből a legjobb somogyi író volt.

Földvári György

Földvári György író, meseköltő, képzőművész, polihisztor 1951. novemberében született Kaposváron. A festést Peti János festőművész-rajztanár nagybátyjától tanulta 6 éves korától kezdve, amikor csak lehetett. Iskoláit a Zala megyei Galambokon, a Vas megyei Magyarszecsődön és Körmenden, a Csongrád megyei Szegeden, a Vas megyei Szombathelyen és a Pest megyei Budapesten végezte. Volt betanított munkás, igazgató, népművelő, könyvtáros, tanár, újságíró, kiadói szerkesztő és elnök. Lakott és dolgozott szerte az országban, ám még mindig több olyan hely van Magyarországon, ahol nem lakott, mint ahol igen.

Első önálló kiállítása a hódmezővásárhelyi laktanyában volt 1970 telén. 1978 júniusában Kaposvárra költözött, ahol az SZMT Somogy Megyei Könyvtárában kezdett dolgozni. A szakszervezeti művházban 1980 tavaszán volt mini-tárlata. 1981-től a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola könyvtáros-tanára volt, itt kezdett karikatúrákat rajzolni, amelyek közül több megjelent helyi lapokban és kiadványokban. 1988-ban a Táncsics Gimnázium archív könyvtárában kapott állást – ettől kezdve jelentek meg első politikai karikatúrái. 1989-ben több kiadvány arculatát tervezte, 1990-től a Perl Kiadó vezető szerkesztőjeként könyvborítókat, kiadványterveket készített. 1991-ben ismerkedett meg közelebbről Szász Endrével, akinek köszönheti, hogy újra intenzívebben kezdett foglalkozni a festészettel. 1999-ben volt nagy, évezred-búcsúztató tárlata Kaposváron, két egymás melletti autószalonban.
2008 őszén Kaposváron a Városháza melletti mélygarázsban „Szahara a Garázsban” címmel nyílt tematikus kiállítása, majd szerepelt festményeivel a Donneri Ősz rendezvénysorozatán, Kaposvár zselici városrészében.

Eddig mintegy 104 meséje jelent meg nyomtatásban, 6 mesekönyve több kiadásban összesen több mint 140.000 példányban fogyott el. Megjelent újságcikkeinek, publicisztikai írásainak száma sem kevés. Rövid ideig a Pató Pál Párt köztársasági elnökjelöltje volt. Szerkesztette a Mondat című folyóiratot, a Zsebújság (Pocketmate- Taschenzeitung) című mini-nyelvmestert, és 49 könyvet rendezett sajtó alá.

Képzőművészeti kiállításai mellett, és 2000-ben megalapította az F-Art Mozgalmat. A Mozgalom azóta lassú vízként mossa partját, ám ha egyszer átszakítja gátját és rátör a világra, hát Isten óvjon minden ódondászt és giccsgalériát!

Címkék: képzőművész, meseköltő, Földvári György, író, kultúra, Kaposvár