A jelenlegi rendszerben az október-novemberi időszakban nemcsak a tavaszi sikertelen vizsgákat lehet kijavítani, hanem úgynevezett előre hozott érettségit is lehet tenni. 2011-ben a vizsgák 49 százaléka volt ilyen, 16 százalékuk normál rend szerinti, s csupán 14 százalékuk volt javítóvizsga.

Azok, akik már rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal, kiegészítő, illetve ismétlő vizsgán vehetnek részt, 2011-ben együttesen a megmérettetések 10 százaléka volt ilyen. Lesznek továbbá szintemelő vizsgák - ezek aránya tavaly ősszel körülbelül 8 százalékot ért el - és pótlóvizsgák is - olvasható az Oktatási Hivatal közleményében.

Azok a diákok, akik tanulói jogviszonyban állnak valamelyik középfokú intézménnyel, az arra kijelölt iskolákban jelentkezhetnek érettségire, és ott szerezhetik be az ehhez szükséges űrlapot is. A többi, vizsgázni szándékozó a kijelölt középiskolák egyikébe vagy valamelyik megyei, fővárosi kormányhivatalba adhatja be jelentkezését. Utóbbiak használhatják az Oktatási Hivatal honlapján (www.oh.gov.hu) lévő "elektronikus" űrlapot is.

A hivatal a jelentkezők figyelmébe ajánlja honlapját, ahol a közoktatás/érettségi vizsgák/aktuális érettségi időszak (2012. október-november) menüpontban minden szükséges információ megtalálható. Itt tájékozódhatnak egyebek mellett a jelentkezés részletes szabályairól, az érettségire kijelölt középiskolákról, a fővárosi és megyei kormányhivatalok elérhetőségeiről, a vizsgák időpontjairól is - írja az MTI.

Címkék: jelentkezés, Oktatási Hivatal, határidő, érettségi, ősz, kultúra