Elfogytak a bérletek a Balaton Soundra, a szerdán kezdődő zamárdi fesztiválra elővételben már csak napijegyek kaphatók. A helyszínen még ezer darab bérletet árusítanak - közölték kedden a szervezők.

Vízparti bárokkal és Balaton panorámával várja a bulizni vágyókat idén is a Balaton Sound (július 12-15.) a Zamárdi szabadstrandon. És rengeteg világsztárral, olyanokkal, mint a világ első számú DJ-je, David Guetta, a Berlin Calling című film sztárja, Paul Kalkbrenner, a svéd Avicii, a Grammy-díjas De La Soul és még sokan mások. Magyar produkciókból sem lesz hiány. A nyitónapon Ákos mutatja be elektronikus zenei produkcióját, és öt év után színpadra lép Yonderboi is.



Idei egy nappal korábban indul a nyári móka: már 11-én délutántól birtokba vehetik a rajongók a Balaton-parti helyszínt, ahol igazi kultúrtörténeti ritkaság, a nyáron csak három fesztiválon látható, Ákos legújabb, “2012-es szintirock” produkciója melegíti be a közönséget a Nagyszínpadon. A programban a Bonanza Banzai és Ákos legfontosabb dalai szólalnak meg, 21. századi hangszereléssel.

Vele egy napon játszik, a Grammy-díjas holland house DJ,és producer: Afrojack.

Apster már nem is beszélve. A szintén holland lemezlovast Afrojack kiadója, a Wall Recordings fedezte fel, aki mentora után veszi kezelésbe a lemezjátszót az idei Heineken Balaton Soundon. És természetesen ahogy a nulladik naphoz illik, a napijegy is bemelegítő áron, mindössze 8500 forintert lesz megváltható.

Természetesen a többi nap programja is folyamatosan bővül: Németország egyik legrégebb ideje óta aktív techno-pop alakulata,  az Arno Kammermeier és Walter Merziger irányította Booka Shade is megpörgeti a bakelitet. Természetesen a hip-hop rajongók sem maradhatnak ki a jóból, hiszen Dizzee Rascal, sokszoros arany- és platinalemezes brit rapper is nálunk faragja majd a rímeket. A formabontó elektronikus zenék szerelmeseinek Andi Torma és Jan St. Werner produkciója, a Mouse on Mars szolgáltatja majd a talpalávalót. A MiniCoolBoyz pedig egyenesen Olaszországból jön a Heineken Balaton Soundra, hogy megbombázzák a vízpartot dübörgő progresszív house zenéjükkel.

Címkék: Ausztriából, óriásplakát, csábítanak, Sound, Balaton, kultúra