Az Oktatási Hivatal (OH) korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbelik június 13-ig tartanak, ezalatt 36.868 szóbeli vizsgát tartanak, 148 vizsgahelyszínen, 2.454 tantárgyi bizottság előtt.

Az érettségizők emelt szinten 65-féle vizsgatárgyat választottak, ezen tárgyak mindegyikéből volt szóbeli vizsga is. Az emelt szintű vizsgákat a húsz megyei, fővárosi kormányhivatal szervezte. A szóbeli tételeket az OH készíttette el, és a kormányhivatalok közreműködésével juttatta el a háromtagú tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező kormányhivatal bízta meg.

A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja a vizsgatárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján, egyéni értékelő lapon külön-külön értékelte, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tettek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a vizsgázó minősítésére.

A tantárgyi bizottság egyéni osztályozó ívet állított ki minden vizsgázóról, amelyet a vizsgaszervező kormányhivatal megküld az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.

Az emelt szintű szóbeliket követően június 18-ától 29-éig lesznek a középiskolákban a középszintű szóbeli vizsgák.

A tavaszi írásbeli érettségi vizsgák május 25-én fejeződtek be; az OH akkori közlése szerint a tanév rendjében meghatározott 16 nap alatt 1.210 vizsgahelyszínen 136.546 érettségiző tett írásbeli vizsgát - írja az MTI.

Címkék: emelt szintű, szóbeli, diákok, vizsga, érettségi, kultúra