Ha meghallják a furulyaszót, a toponári ovisok tudják: mese következik, a mesekuckóban. Egész ceremónia kapcsolódik a meséléshez. Kiemelt programként kezelik a felolvasást ebben az óvodában.   
- A mese mindenképpen a gyerekek pszichológiai, erkölcsi fejlődésére nagyon nagy hatással van. A gyerekek a mese által kilépnek a valós világból egy mágikus világba kerülnek és azonosulnak  a szereplőkkel - mondta a Festetics Karolina óvoda pedagógusa és programszakértője, Illésné Tóth Szilvia.

Egy friss felmérésből kiderült: a bölcsis korú gyerekek 95%-ánák mesélnek otthon, az ovis korúak 99%-kának. De a szülők nagy része szívesen venné, ha tippeket kapna arra, hogy milyen irodalmat válasszon.   

- Készítettünk egy ingyenesen letölthető kiadványt, amit Gyermekirodalmi iránytűnek neveztünk el, ahol az év gyermekkönyveiből válogattunk - árulta el a kaposvar.imami.hu ötletgazdája, Patak Gyöngyvér.

Hiába igyekeznek a szülők a könyvekre szoktatni a gyerekeket, őket inkább a tévé köti le. A bölcsisek csaknem ötöde, míg az ovisok fele már számítógépezik és ennél jóval többen tévéznek is rendszeresen. A meséléskutató szerint ez a szülők felelőssége. A tévénézést is tanítani kell.

- Legyen meg ennek az ideje és a tere, hogy ez mikor és hogyan történik, hogy a gyereknek kialakulhasson a kritikai érzéke, vagyis meg tudja állapítani egy gyerek azt, hogy amit néz, az jó vagy sem. De ehhez együtt kell megnézni és utána megbeszélni, hogy amit lát, az valójában mit jelent - árulta el a gondolkodjegeszsegesen.hu meséléskutatója és szakértője, Kerekes Valéria.

Nemrég országos kampány indult azért, hogy a szülők minden nap olvassanak gyerekeiknek. A szervezők szerint ugyanis a minta is fontos: ha azt látják, hogy a szülő olvas, akkor ők is szívesebben veszik kezükbe a könyveket.

Címkék: szülők, média, kampány, mese, olvasás, kultúra