A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelemérettségi második, esszéfeladatokból álló részében - tudta meg az eduline. A diákok összesen nyolc feladatot kaptak, de nem kell mindegyiket kidolgozniuk: választaniuk kell egy, az egyetemes történelemre vonatkozó témát, valamint két magyarországi témakört, a tanárok csak ezeket értékelhetik.

Az eduline által megkérdezett szaktanárok szerint az esszéfeladatoknál kevés a forrás, amely alapján a diákok dolgozni tudnak - a szövegrészletek és az ábrák nem segítenek igazán a feladatok megoldásában. Arra számítanak, hogy a magyarországi témák közül a legtöbben valószínűleg a kiegyezést és IV. Béla uralkodását választják majd.

Nincs a huszadik század végéről készített etnikai térkép a középiskolai történelmi atlaszban, pedig a középszintű töriérettségi egyik - a magyarországi kisebbségekről szóló - esszéfeladatának utasításában az áll: "használja a középiskolai történelmi atlaszt". Az eduline-nak nyilatkozó szaktanárok szerint elképzelhető, hogy a legújabb kiadásban már szerepel a feladathoz használható térkép, de a pár évvel ezelőtt forgalomba hozott atlaszokban még nincs ilyen. A rendszerváltás utáni magyar társadalom nemzeti és etnikai kisebbségeihez kapcsolódó esszét nem kötelező választani, hiszen nem kell mind a nyolc feladatot kidolgozni.

Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc, a trianoni döntés, Mária Terézia, valamint a Rákosi- és a Kádár-korszak is szerepel az idei középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokat tartalmazó részében. Vannak olyan kérdések, amelyekre a Rákosi- és a Kádár-korszak viccei, valamint korabeli plakátok alapján kell válaszolni - írja az eduline.hu.

Történelemből középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, emelt szinten angol, francia, horvát, német, spanyol, szerb és szlovák nyelven is tesznek érettségi vizsgát - közölte az oktatási államtitkárság az MTI-vel.

Somogyban 4002 diák érettségizett történelemből.

A középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart, és két feladatsorból áll, az egyszerű, rövid választ igénylő feladatok, valamint a szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából.  A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat mintegy felét a XIX. és a XX. század történelme adja.

A történelem emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Két feladatsorból áll: egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, és szöveges - kifejtendő - feladatokból.
A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg, majd a dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a II. feladatlapot. Az írásbeli feladatsort itt is 60 százalékban a magyar, 40 százalékban az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat mintegy felét a XIX. és XX. század történelme adja.

Vizsgázónként közép- és emelt szinten is szükséges segédeszköz a középiskolai történelmi atlasz, erről a vizsgázó gondoskodik, továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény ad - írja az MTI.

Címkék: közép szint, emelt szint, írásbeli, érettségi, történelem, kultúra