A DESZKA nem verseny, nincs zsűri, nincsenek díjak. Sokkal fontosabbnak tartják a fesztivál műhely jellegét, hogy hiteles és továbbgondolható képet nyerjenek a kortárs drámaírás helyzetéről, színvonaláról, trendjeiről, irányzatairól. A fesztivál beszélgetésekkel, felolvasó színházi előadásokkal, író-rendező-néző találkozókkal, kiállításokkal is várja látogatóit.
Csajozások gyümölcsei - Beszélgetés Göttinger Pállal
Te és fiatal színésztársaid apáitok történeteit mesélitek el: az akkordokat, a zenekarokat, a csajokat…
Mondjuk ki: mi ezekből a csajozásokból lettünk.
A hajdani csajozások gyümölcsei a kaposvári színpadon.
De azért azt is mondjuk ki, hogy gitározással nem csak akkor próbáltak meg csajokat felszedni a fiatalemberek. Ez a motívum átível generációkon. És még akkor azt is mondjuk ki, hogy itt bizony a jó öreg rockendrollról beszélünk.
Akár egy focipálya sörpadjainál, akár egy németországi nagyszínpadon, akár egy kocsmában kezd el játszani egy zenekar, az ott lévő emberek, legyenek tízen vagy tízezren, öt percen belül gátlástalanul vigyorogva végigugrándoznak néhány órácskát. Ez a zene muszáj, hogy tiszta és egyszerű legyen. Éppen egyszerűségében nagyszerű. Amikor az ember tizenöt évesen léggitározik, az az életérzés, az a térdreomlás és hátrahajlás, azok a feléje nyújtott, csápoló kezek… Tiszta és egyértelmű. Az, ami.
Vegyünk egy egyszerű hangszert, a gitárt: ha a bal kezeddel négy-ötféle dolgot tudsz rajta csinálni, már célközelben vagy. Kicsit gitározni, aránylag biztonságos középszerig eljutni – erre bárki alkalmas. A következő szint ugyan beláthatatlanul messze van, de arra nem feltétlenül van szükséged. Nem minden hangszerrel van ez így: sokan tíz évig hegedülhetnek, és még csak közepesek sem bírnak lenni. A gitározás más: a gitáriskola térképe szerint elrendezem az ujjaimat, a másik kezemmel megzengetem a húrokat, és íme, összhangzat. Ez már öröm. Ha két akkordot egymás után megszólaltatsz, amit félóra gyakorlás után meg tudsz tenni, máris sikerélményed van. És hamar eljuthatsz négy akkordig, az pedig azt jelenti, hogy le tudod játszani a popzene-irodalom 90 százalékát. Elsöprő felismerés, letaglózó élmény: tizenhat éves vagy, kezedben egy eszköz, ami pillanatok alatt királlyá koronáz. Előveszed az elmúlt harminc év magyar slágerei című füzetet, felcsapod bárhol, mindenki ismeri, aki ott ül körülötted, rázendítesz – és buli van, és te ülsz a közepében. Ez a mohó öröm, amit ilyenkor érzel, pontosan leképezi azt a vágyat, ami kamaszként meghatároz. Elszántan, kétely nélkül, neki az életnek! És már hallod azt a három mondatot, amivel új osztálytársaid között azonnal pozicionálod magad, és már látod azoknak a lányoknak a tekintetét, akiket kiválasztottál…
Aztán a zene később is elkísér, neked – úgy tűnik - szinte minden előadásodat meghatározza.
A színházi munkát, azt, amit magam is művelni próbálok, sokáig az értelem uralja: olvasunk, elemzünk, beszélgetünk, dramaturgiailag értelmezünk, és itt az agy a főszereplő. Aztán, mintegy véletlenül, áttevődik a hangsúly a szívre. Ez már a hatás, hogy netalántán meghasad a szív. De ezt nem lehet tervezni. Okosan, pontosan, figyelemmel dolgozol, és szerencsés esetben eljön a kegyelmi pillanat. Ebben segít a zene, mely sokkal egzaktabb, mint a színház. Az ütemeknek, a hangoknak meghatározott helye és hossza van, egyszerűen rend van. Ott az agy egyszercsak ledobja magáról azt a terhet, hogy felfogjon és értelmezzen egy zeneművet, és az ember csak azt érzi, hogy elragadta őt a jó öreg rockendrol. Amikor a próbán hátrasandítok azokra, akik csak úgy beültek a hátsó sorokba vagy a páholyokba, akkor látom, hogy öntudatlanul, ütemre mozdulnak, bólogatnak a fejek, és mindannyian valamin belülre kerültünk. És akkor nem az agyunk, hanem a szívünk visz azonos irányba. Ha nem rontjuk el, ha elég ügyesek vagyunk, akkor eljutunk ide, és akkor…
… a szív hasad meg. Ez „csak” színház, mondhatjuk, de akkor és ott az életünk a tét.
Végülis igen. Nézőként beülök úgymond szórakozni, és azon veszem észre magam, hogy igazi történés részese vagyok. A rock paneljei működnek: a hangszerek megszólalnak, felkészítenek a robbanásra, én összehúzódok a székemben, várom a refrén robbanását, és ha mindent megteszünk ezért, az a refrén robbanni is fog. Ha a tánclépés pontos, ha az akkord jól szól, ha a színész kiénekli azt a hangot, az a jelenet megtörténik. Ha egyvalami nem stimmel, az a jelenet nincs. Ez a tét. Ez az előadás tétje, ami egyben Dávid életének tétje is: el tudja-e játszani azt a dalt a lánynak, amire hónapok óta készül. Van miért izgulnunk.
A fesztivál részletes programja itt található!
Címkék: DESZKA, A kéz, kortárs, Debrecen, fesztivál, kultúra