A nagyatádi Ady Endre Gimnázium csaknem 60 éves múlttal rendelkezik. 1953-ban hozták létre az intézményt, hogy a a környék teheteséges fiataljainak biztosítson oktatást. 550 diák tanul itt. Dr. Büttnerné Bódy Ágnes, az intézmény igazgatója annak ajánlja az iskolát, aki felsőoktatási intézményben szeretne tanulni és biztos tudást akar szerezni. Az általános képzés mellett különböző speciális képzéseket is indítanak. A négyévfolyamos képzésben tanuló diákok két idegennyelvet tanulnak, egyiket magasabb óraszámban. Az első év a diákok egy szintre hozásáról szól.

Hauptman Henrik, a gimnázium egyik angoltanára elmondta: az a lényeg, hogy a diák kapcsolatban legyen a nyelvvel, minden órának legyen célja, amit sikerül majd elérni.
- Angol nyelvű óravezetés mellett, nyelvtani szabályok lefektetésével, sok gyakorlással tudjuk eléni, hogy a diákok könnyen elsajáttítsák a nyelvet - tette hozzá. Német, francia és angol nyelv közül választhatnak a tanulók. Nyelvi előkészítő osztály is működik a gimnáziumban.

Bárdos Lilla nyelvi előkészítős tanuló elmondta: az első évben heti 12 órában tanulták a nyelvet, ez készítette fel a nyelvizsgára. A képzés által több diák tett előrehozott érettségit.
Vránics Ildikó hozzátette: neki tavaly sikerült középszintű érettségit tennie. Azt mondja: ebben nagy szerepe volt, hogy első évben megalapozták a nyelvi tudását, hogy magas óraszámban tanulta a nyelvet.

A gimnázium erőssége a nyelvoktatás, de eredményes felkészülést nyújtanak az egyetemi tanulmányokhoz történelemből és a természettudományos tantárgyakból.
A sporttagozatos diákok remek eredményeket érnek el, az országos versenyeken rendre az elsők között végeznek.

Vránicsné Bődi Ildikó tesnevelőtanár elmondta: szoros kapcsolatot ápolnak a város környéki és a városi sportegyesületekkel.
- Kézilabda, labdarúgás, a judó, RB - ritmikus gimnasztika, triatlon ezek a fontosabb sportágak tette hozzá.

Butor Balázs az NB III-as nagyatádi focicsapatban játszik.
- Nagyon régóta focizok, kézilabdázok, ez az életem a sport, nem is gondoltam arra, hogy máshová megyek - mondta el a sporttagozatos tanuló.

Intézményben magas színvonalú gimnáziumi és szakképzési munka folyik. Gépész képzést is indítanak az Ady Endre Gimnáziumban.

Kovács Richárd azért jött ide, mert gyerekkora óta szeret a fémekkel foglalkozni, tetszik neki, hogy az iskolában alkotói munka is történik.

A tanulók a korszerű tanműhelyben hagyományos esztergagép kezelése mellett cnc gépeket is megtanulnak kezelni, továbbá programot is írnak rájuk. A szakképzés segítségével a munkaerőpiacon keresett gépészekké válnak a diákok.

Menyhárt Tibor szakoktató elmondta: a tanulók egy cnc alapképzést kapnak a műhelygyakorlaton keresztül, gépgyártás technológusként végeznek. - A Büttner Kft. tudja őket cnc -ként alkalmazni, a jobb tanulók pedig továbbtanulnak főiskolára - tette hozzá.

Az Ady Endre Gimnáziumban számítástechnikai tagozat is működik. Eredményes informatikai szakemberekt képeznek az intézményben. Hatosztályos tagozatot is indítanak a nagyatádi gimnáziumban. A képzés által a diákok több nyelvizsgát is szereznek, a tanulmányi versenyeken élen járnak és eredményesek az egyetemeken is.

Nézze meg a videót!

Címkék: Ady Endre, pályaválasztás, nagyatád, 2012, gimnázium, kultúra