Az író, filmrendező kalandos életéről, El Camino-i élményeiről is beszélt a diákoknak és a tanároknak. Előadásában a belső béke fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy az ünnepek közeledtével a szokásosnál jobban figyeljünk egymásra. Az erdélyi származású író első versét kilenc évesen írta, 16 évesen pedig már novellái jelentek meg.

Címkék: Tolvaly Ferenc, szeretet útja, filmrendező, író, előadás, kultúra