A szakember szerint csak így jöhet fellendülés a magyar mezőgazdaságban. Magyarországon évről évre kevesebben élnek az agráriumból. Most valamivel többen, mint 300 ezren.

A régi iskolatársak nagy örömmel fogadták egymást. Voltak, akik évtizedek óta nem látták egykori iskolatársukat. Egyikük arról mesélt, hogy miért kapott a csinos lányok miatt egyest egy matekdolgozatra.
Dr. Márton István azt mondja: az volt a jó idő, amikor a lányok blúzra és trikóra vetkőztek, és sétáltak Kaposváron a Fő utcán, ő pedig közvetlenül az ablak mellett ült, és néztem kifele, nézte a lányokat.
Márton István évtizedek óta a mezőgazdaságból él. Azt mondja, régen könnyebben boldogult, de bízik a fellendülésben, mert mint mondja, Magyarország elsősorban mezőgazdasági ország.
Ebben bíznak a fiatalok is, akik most tervezgetik karrierjüket.
- Én a mezőgazdaságban szeretnék továbbra is dolgozni, elsősorban a növénytermesztés érdekel, de ha úgy hozza a sors, az állattenyésztést is szívesen csinálnám - mondja Nagy Benjámin.
A Vidékfejlesztési Minisztérium politikai tanácsadója szerint a fellendüléshez jó szakemberek is kellenek.
Gránicz Gáspárné azt mondja: ezért nagyon fontos az, hogy az agrároktatás a jövőben is kiemelt szerepet kapjon.
Az igazgató szerint rajtuk nem múlik az oktatás minősége.

öreg

A Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója, Torma Sándor azt mondja: itt vannak a Kaposvári Egyetem tőszomszédságában, azzal szinte szimbiózisban élnek, tehát emiatt sok előnyük is van ebből. Ezeket az előnyöket ki tudják használni, és itt olyan kutatóbázis, és olyan műszaki technikai, technológiai tudásbázis áll rendelkezésre, amelyet a diákok is tudnak hasznosítani, kamatoztatni.
Az iskola jelentőségét Kaposvár polgármestere, Szita Károly is kiemelte.
- Engedjék meg, hogy az előttünk lévő nemzedékeknek mondjak köszönetet a böcsességért, bátorságért. 125 évvel ezelőtt azért a bölcsességért és bátorságért, hogy iskolát alapítottak - tette hozzá.
A találkozó után az öregdiákok fát ültettek két volt igazgató emlékére, valamint megkoszorúzták Guba Sándor mezőgazdász, volt főiskolai igazgató emléktábláját is.

Címkék: találkoztak, szakközépiskola, öreg, mezőgazdasági, diákok, kultúra