A túlnyomórészt már a szezon előtt befejezett fejlesztés hiánypótlások utáni záró átadását hétvégén tartották. Dr. Balázs Árpád, az önrészt finanszírozó helyi önkormányzat vezetője és dr. Baráth István, a strandot üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője többek között elmondta, hogy a beruházási program keretében a Nagystrand több mint 8 hektáros területe teljes egészében megújult.

A 600 méteres Balaton-part szakaszon egy vasalt betongerenda szegély épült a partvédő mű, illetve a burkolat védelme érdekében.

A strand keleti részén alakították ki a fogyatékkal élők közlekedését, strandolását segítő területet, korláttal ellátott vízbe járó rámpát, sóját, vízi liftet, a mozgáskorlátozottak számára is használható öltözőt, vizesblokkot létesítettek, a hallássérültek részére az indukciós hurokkal és a látássérültek eligazodását segítő taktilis sávokkal és táblákkal.

Itt található kisgyermekesek része is a homokfövenyes partszakasszal, új gyermekjátékokkal illetve játszótérrel, fedett homokozóval és a kismamáknak kialakított gyermekpelenkázó helyiséggel. Itt állították fel a sakkasztalokat és készítettek egy 6x6 méteres óriás sakkot is.

A strand középső részén többmint 4 ezer méter területű homokos strandfoci pályát létesítettek, a nyugati részen pedig egy kisebb strandfoci pálya épült. Mindegyik multifunkcionális, minimális átalakítással strandröplabda pályaként is használható. Felújították a strand közlekedő útjait és sétányait, teljesen megújult a strand egész területén a térvilágítás és díszvilágítás, a sétányok mentén napozó- illetve kerti padok vannak. Teljesen megújult a növényzet. A strand területén kicserélték a talajt és új gyepet, virágágyásokat, cserjefoltokat, sövényeket, fákat telepítettek. Kiépítettek egy térfigyelő kamerarendszert, és tíz új, rozsdamentes anyagból készített lejáró lépcsőt helyeztek el a parton.

A strandfejlesztéssel együtt adták át azt a nettó 18,5 millió forintért vásárolt kommunális seprő-szívó gépet is, aminek beszerzéséhez 7,5 millió forint uniós támogatást nyertek. A gépet a Nagystrand és a Petőfi sétány takarítására használják. A tapasztalatok szerint a korábbiaknál lényegesen rövidebb idő alatt és jobb minőségben végezhető a napi takarítási munka, miközben 15 fő munkaerőt itt megspórolnak.

Forrás: turizmusonline.hu

Címkék: kisgyermekes, Balaton-part, megújult, strand, Siófok, kultúra