A Sopronból indult Csíksomlyó Expressz, illetve a Székely Gyors utasait a budapesti Keleti pályaudvaron Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Tőkés László korábbi református püspök, az Európai Unió alelnöke áldotta meg..A Székely Gyors Felcsíkra, a Cíksomlyó Exrpressz Alcsíkra érkezik. Idén először jelmondata is van a programnak: az "Egyek vagyunk" mottót zászlóikra és transzparenseikre is felírták.

Az egyik mozdonyra a magyar címeren kívül Liszt Ferenc arcmását is elhelyezték, felhívva a figyelmet a zeneszerző születésének 200. évfordulójára. A vonatokon annak a tájnak a népzenéjét játssza egy-egy zenekar, ahol éppen áthaladnak a szerelvények. A pünkösd előtti szombaton tartandó csíksomlyói szentmise és az azt követő körmenet arra emlékezik, hogy János Zsigmond erdélyi fejedelem a székelyeket protestáns hitre akarta téríteni, de ez ellen a székelyek sikeresen összefogtak. Évek óta hatalmas megmozdulássá nőtte ki magát a székelyek legnagyobb ünnepe a Csíksomlyói Búcsú, amely mára már nemcsak a katolikusok, hanem az egész magyar nemzet búcsújáró helye lett.

Pünkösd Csíksomlyón


A Kis- és a Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregben tartják meg a szentmisét, amelyen tavaly mintegy félmillióan vettek részt, több százan Somogy megyéből is. Pünkösdvasárnap Gyimesbükkön előreláthatóan mintegy 50 ezer zarándok tekinti meg a történelmi Magyarország határvonalát, ahol az egykori legkeletibb magyar vasútállomás található, majd részt vesznek a kontumáci kápolnánál tartandó szentmisén. Ezen a napon népzenei koncertet is terveznek.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség is szervez zarándoklatot a csíksomlyói búcsúra. A fiatal kereszténydemokraták felkeresik Körösfő és Bánffyhunyad református templomait, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot, illetve megtekintik a madéfalvi veszedelem emlékművét. Programjukban szerepel fakultatív misehallgatás is a csángó magyarok körében.

Címkék: Kiss-Rigó László, Tőkés László, zarándoklat, Csíksomlyó, Pünkösd, kultúra