Szita Károly polgármester köszöntőjében elmondta: a rendszerváltozás utáni polgári kormányok kiemelt célnak tekintették a magyar nemzet egyesítését.

Tíz magyar nemzetiségű honfitársunk tehette le szerda délelőtt az állampolgári esküjét a kaposvári városházán. Az elsősorban Erdélyből és Délvidékről származó magyarok az egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően alig három hónapos eljárás után írhatták alá új okmányaikat.

1920. június 4-én, a trianoni békeszerződés megkötése után Magyarország területének kétharmadát a szomszédos országokhoz csatolták, s több millió honfitársunk ébredt úgy, hogy immáron nem Magyarországon, hanem Romániában, Csehszlovákiában, Ausztriában vagy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban élnek.


A 2010-es választások után elhárult az akadály a honosítás elől. Az új kormány egyik legelső rendelkezése éppen az volt, hogy a nyilvánvalóan magyar származású honfitársaink egyszerűsített eljárással kaphassák meg a magyar állampolgárságot.

- Ki kellett végre mondani, hogy minden magyar felelős minden magyarért. A döntés helyességét bizonyítja az is, hogy idén eddig több mint 80 ezren kértek magyar állampolgárságot a határon túli magyarok közül. Év végéig ez a szám elérheti a negyedmilliót - mondta Szita Károly.

Kaposvár polgármestere hozzátette: az állampolgársági eskü letételekor morális kötelességünk azokra a szülőkre, nagyszülőkre is emlékezni, akik a szomszédos országokban nehézségek közepette is őrizték magyarságukat, kultúrájukat, hagyományaikat.

Címkék: állampolgárok, magyarság, eskü, Szita, Kaposvár, kultúra