Már zajlik a közoktatási törvény kodifikálása, de még vannak vitás kérdések, amelyekről a kormány a jövő héten dönt - mondta Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Gloviczki elmondta, hogy a törvényjavaslat több ponton is változik az eredeti koncepcióhoz képest, így például mégsem indíthatnak majd nulladik évfolyamot az általános iskolák a leszakadt gyerekek felzárkóztatására. A tervezet szerint minden hétéves gyerek megkezdheti majd az első osztályt, de fejlettségi szint szerint három különböző osztálytípusban: a sajátos nevelési igényűek gyógypedagógiai osztályban, a leszakadt, nem iskolaérett gyerekek kis létszámú osztályban, míg a többiek normál osztályban.


Ha a kis létszámú osztályba járó gyereknek az első év végére sikerül felzárkóznia, rögtön a második osztályba léphet tovább - mondta, hozzátéve, hogy az új törvény lehetővé teszi, hogy a szakemberek a leszakadt gyereket az első évfolyam megismétlésére kötelezzék, a jelenlegi törvények szerint ez nem lehetséges.


Gloviczki Zoltán szerint lesznek alapismeretek, amelyekkel kiegészül az iskolai tananyag: kötelező lesz például alapvető pénzügyi ismereteket, az egészséges életmód kialakítását és a közúti közlekedés szabályait tanítani. "Az iskolák hatásköre, hogy mindezt mely tantárgyba építve adják át a gyerekeknek, valószínűleg általánossá válik az iskolákban az életvitel tantárgy bevezetése, amely az olyan ismereteket gyűjti majd egy csokorba, melyek elengedhetetlenek a mindennapok során" - mondta. A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy mégis kötelező

Címkék: életvitel, tantárgy, közoktatás, KRESZ, iskola, kultúra