A közeljövőben több somogyi iskolában is kikapcsolhatják az áramot, mivel mintegy 3,5 millió forinttal tartozik a közüzemi szolgáltatóknak és a beszállítóknak a Kaposmenti Oktatási Társulás. A központi iskola fenntartójának, a kaposmérői önkormányzatnak viszont 15 millió forinttal a többi önkormányzat tartozik, mivel számos esetben átmenetileg a mérőiek rendezték az ő elmaradt közüzemi számláikat is.

Prukner Gábor, Kaposmérő polgármestere a Kapospontnak elmondta, a jelenlegi helyzet kialakulásának fő oka az, hogy a remélt, százmillió forintos pályázati pénzt nem nyerte el a társulás illetve a gesztorönkormányzat, sőt, maga a társulás működésében is hiányosságokat tapasztaltak. Mivel a továbbiakban a társult intézmények helyett már nem tudnak fizetni, inkább a kilépés mellett döntöttek.

Ugyanígy határozott Gige önkormányzata is, ők Csökölybe járatják majd gyermekeiket. Több iskolát fenyeget az a veszély, hogy ha határidőig nem rendezik a tartozásaikat, a szolgáltató kikapcsolja a villanyt.

Legkritikusabb a helyzet Kaposszerdahelyen - Prépost László polgármester szerint az eddig felhalmozott 10 milliós tartozásukat a június 30-iki határidőig csak újabb kölcsön felvételével tudják rendezni, ám az iskolájukat a továbbiakban már nem tudják fenntartani. Így a jövő tanévtől lakat kerül a szerdahelyi intézményre - a jelenleg ide járó 20 alsó tagozatos kisgyermek szüleinek új iskola után kell nézniük. A Kaposmenti Oktatási Társulás új központját Kaposmérőből Szennába helyezik át.

Címkék: lakat, Gige, Kaposmérő, Kaposszerdahely, iskola, kultúra