Az Oktatási Főosztályon a régióból 40 intézmény vett át 4922 tanuló számára központi írásbeli vizsgához feladatlapokat.

A tanulók fennmaradó része olyan középfokú intézménybe jelentkezett, ahol felvételi vizsga nélkül, az általános iskolai eredmények alapján döntenek a felvételről. A középfokú iskola igazgatója az iskolai felvételi eljárás befejezését követően tagozatonként elkészíti az ideiglenes felvételi jegyzéket. Az ideiglenes felvételi jegyzéket úgy kell elkészíteni, hogy a jelentkezők jegyzékébe minden jelentkező neve mellé az igazgató beírja a felvétellel kapcsolatos döntését. Ha a jelentkező teljesítette a felvételi követelményeket, a neve mellé a felvételi rangsorban elfoglalt helye szerinti sorszámot kell beírni.

Ha a jelentkező nem teljesítette a felvételi követelményeket, a neve mellett ezt a tényt s a felvételi kérelem elutasítását az „E” betű alkalmazásával kell beírni. Az ideiglenes felvételi jegyzéket – tájékoztatás céljából – minden középfokú iskolának nyilvánosságra kell hoznia legkésőbb március 16-ig, hogy a jelentkezők a rangsorban elfoglalt helyük alapján esetleg módosítani tudják a tanulói adatlapon leírt tagozatsorrendet. Ennek a kötelezettségének általában a honlapjukon keresztül tesznek eleget az intézmények, de van, aki kifüggeszti a bejárathoz közeli faliújságra. A szülők személyes megkeresésére is szívesen válaszolnak, ha ez nem telefonon történik.

Ha a tanuló nem szeretné, hogy a neve szerepeljen a középfokú iskola által tájékoztatás céljából nyilvánosságra hozott felvételi listákon, akkor a megjegyzési rovatban jeleznie kell, hogy az eredmények kifüggesztésekor neve helyett egy jelige szerepeltetését kéri.

Az általános iskola 2011. március 17-18. közötti időpontban egy alkalmat köteles biztosítani ahhoz, hogy a tanuló és a szülő közösen módosíthassa a tanulói adatlapot. A módosítás új tanulói adatlap kitöltésével történik. A módosítás során az eredetileg benyújtott tanulói adatlapon feltüntetett iskolához újabb tanulmányi terület (tagozat) írható be, illetőleg az eredetileg beírt rangsor megváltoztatható, a beírt jelentkezések azonban nem törölhetők.

Új tanulmányi terület csak az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján jelölhető meg. Az egyeztetés tényét a középfokú iskolába eredetileg benyújtott jelentkezési lapon kell feltüntetni. A módosító tanulói adatlap kitöltésével a korábban kitöltött tanulói adatlap érvényét veszti. Az általános iskola a módosító tanulói adatlapokat megküldi a Felvételi Központnak, a többi adatlapot visszaadja a tanulóknak. Tájékoztott a Somogy Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya.

Címkék: főosztály, továbbtanulás, középiskola, kormányhivatal, oktatás, kultúra