Szita Károly polgármester köszöntőjében a szülőknek, nagyszülőknek a biztatásért, a lehetőségért mondott köszönetet, a diákoknak és felkészítő tanáraiknak pedig azért, hogy vállalták ezt a megmérettetést, és rengeteg energiát fordítottak a tanulásra, a felkészülésre. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke arra biztatta a diákokat: ne álljanak meg, menjenek tovább ezen az úton. Ma amikor nagyon sokaknak nincs munkája, a jó képességű diákok a reál, műszaki vonalon folytatva tanulmányaikat, bízhatnak abban, hogy jó eséllyel el tudnak majd helyezkedni.
A verseny első fordulójára nevezett diákok közül 62116-an oldották meg a verseny feladatait. A résztvevők közül 16498 fő volt határon túli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági) magyar diák. Somogy megyében 6 város 7 iskolájában zajlott a megyei forduló 1395 résztvevővel. Közülük a legeredményesebb 88 diákot jutalmazták a szombati eredményhirdetésen.
10. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Palavics Pálma - Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanárai: Dr. Varga Tamásné, Petőné Mózes Gabriella
4. évfolyam: Balogh Marcell - Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Fuisz Jánosné
5. évfolyam: Böröcz Dorka - Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Horváth Andrea
6. évfolyam: Ambrus Áron - Beszédes József Általános Iskola, Siófok
Felkészítő tanárai: Bodor Mónika, Kissné Papp Gyöngyi
7. évfolyam: Kósa Máté - Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Dömötör Zoltán
8. évfolyam: Zombai Kovács Máté - Dráva Völgye Középiskola Somogyi TISZK, Barcs
felkészítő tanára: Kuzma Lászlóné
9. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Puska Dóra - Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola
felkészítő tanára: Hermanné Sipos Erika
4. évfolyam: Galó András - Gróf Széchényi Imre Általános Iskola, Balatonföldvár
felkészítő tanárai: Tóth Ildikó, Galóné Kárpáti Ildikó
5. évfolyam: Gazda Bettina - Árpád Fejedelem Általános Iskola, Nagyatád
felkészítő tanára: Baloghné Haris Ibolya
6. évfolyam: Táczli Milán - Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanárai: Horváth Andrea, Horváth Tiborné
7. évfolyam: Bacskai Viktor Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Guricza Gyula
8. évfolyam: Lelkó Attila - Fekete István Általános Iskola, Balatonfenyves
felkészítő tanára: Balogh Tünde
8. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Papp Zsombor - Fekete István Általános Iskola, Zamárdi
felkészítő tanára: Bolevácz Rita
4. évfolyam: Tóth Dániel - Berzsenyi Dániel Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Varga Béláné
5. évfolyam: Erős Dániel - SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola, Siófok
felkészítő tanára: Lampérth Judit
6. évfolyam: Csonka Nikolett - Általános Iskola, Nagyberki
felkészítő tanára: Szép Istvánné
7. évfolyam: Frey Balázs - Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Horváth Andrea
8. évfolyam: Papp Marcell - SIOK Széchenyi István Általános Iskola, Siófok
felkészítő tanára: Csepreginé Kovács Erzsébet
7. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Balogh Márton - Takáts Gyula Általános Iskola, Tab
felkészítő tanára: Kuruczné Kovács Tímea
4. évfolyam: Berecz Réka - Hunyadi János Általános Iskola Fekete László Tagintézménye, Szenna
felkészítő tanára: Vargáné S. Valéria
5. évfolyam: Asperján Benjamin - Általános Iskola, Szentbalázs
felkészítő tanára: Terdik Eszter
6. évfolyam: Tóth Viktor - Toponári Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Sovány Józsefné
7. évfolyam: Horváth Erik Szilveszter - Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Fülöp Beáta
8. évfolyam: Németh Klaudia - Reich Károly Általános és Zeneiskola, Balatonszemes
felkészítő tanára: Béni Józsefné
6. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Pap Roland - Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanára: Törő Istvánné
4. évfolyam: Bálint Ádám Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanár: Ferinczné Kozma Anna
5. évfolyam: Kollár Martina - Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Kissné Ható Beatrix
6. évfolyam: Hegedüs Csenge - Magyar Bálint Általános Iskola, Fonyód
felkészítő tanár: Kasal Lászlóné
7. évfolyam: Jakó Fanni- Hovéd Utcai Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Horváth Andrea
8. évfolyam: Cselők Tímea - Berzsenyi Dániel Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Packy Katalin
5. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Boda Bálint - Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola
felkészítő tanára: Jordanov Györgyi
4. évfolyam: Terestyényi Anna - Berzsenyi Dániel Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Stettnerné Palángi Emerencia
5. évfolyam: Kovács Dorottya - Lórántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium Kaposvár
felkészítő tanára: Radics Mária
6. évfolyam: Balassai Boldizsár - SIOK Széchenyi István Általános Iskola, Siófok
felkészítő tanára: Keléné Tasnádi Edit
7. évfolyam: Petrus Szibil Petra - Hunyadi János Általános Iskola Kaposfői Tagiskola
felkészítő tanára: Weimann Gábor
8. évfolyam: Koch Lilla - Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola
felkészítő tanára: Tihanyi Ibolya
4. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Récsei Kristóf . Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Dr. Varga Tamásné
4. évfolyam: Soós Ádám -Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Dr. Szabó Gyuláné
5. évfolyam: Kovács Bertalan - SIOK Széchenyi István Általános Iskola, Siófok
felkészítő tanára: Csepreginé Kovács Erzsébet
6. évfolyam: Vincze Balázs -
Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanára: Dávid Anett
7. évfolyam: Csábráki Dávid - Árpád Fejedelem Általános Iskola, Nagyatád
felkészítő tanára: Baloghné Haris Ibolya
8. évfolyam: Nyakas Péter - Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Kissné Ható Beatrix
3. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Horváth Péter Pál - Bárdos Lajos Általános és Zeneiskola, Nagyatád
felkészítő tanára: Galambné Radnóti Enikő
4. évfolyam: Molnár Bence - Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Delyné Horváth Andrea
5. évfolyam: Németh Kristóf - Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Guriczáné Kaposi Györgyi
6. évfolyam: Borbényi Márton - Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanárai: Czékus Marianna, Agócsné Horváth Andrea
7. évfolyam: Ángyán Márk - Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Enhofferné Vörös Mária
8. évfolyam: Pavlovics Dóra - Gárdonyi Géza Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Kosztichné Gulyás Ágota
A Gordiusz verseny gimnáziumi kategóriájában 3. helyezést elért tanulók:
9. évfolyam: Sándor Krisztián Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Tóthné Berzsán Gabriella, Kubatov Antal
10. évfolyam: Végh Dávid András Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Kubatov Antal, Szigeti Tamás
11. évfolyam: Buzsáki Dávid Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanára: Tóthné Berzsán Gabriella
12. évfolyam: Mártonka Edit Dráva Völgye Középiskola Somogyi TISZK, Barcs
felkészítő tanára: Madarász Katalin
2. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Szabó Stefánia Dalma Takáts Gyula Általános Iskola, Tab
felkészítő tanára: Budainé Kovács Zsuzsa
4. évfolyam: Pap Balázs Takáts Gyula Általános Iskola , Tab
felkészítő tanára: Kovács György
5. évfolyam: Marits Márton Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Dömötör Zoltán
6. évfolyam: Csonka Dorina Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola
felkészítő tanára: Székely Edit
7. évfolyam: Gulyás Dávid Munkácsy Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanára: Gelencsér Jenő
8. évfolyam: Palkó Richárd Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Agócsné Horváth Andrea
A Gordiusz verseny gimnáziumi kategóriájában 2. helyezést elért tanulók
9. évfolyam: Hajós Gergely Dráva Völgye Középiskola Somogyi TISZK, Barcs
felkészítő tanára: Madarász Katalin
10. évfolyam: Bingler Arnold Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Kubatov Antal, Szigeti Tamás
11. évfolyam: Horváth Dániel Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Kubatov Antal, Szabó József
12. évfolyam: Morapitiye Sunil Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Terlaky Edit, Drankovics József
1. helyezést elért tanulók
3. évfolyam: Bérces Marcell SIOK Széchenyi István Általános Iskola, Siófok
felkészítő tanára: Szalai Zoltán Károlyné
4. évfolyam: Balogh Árpád Mátyás Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Ötvös Béláné
5. évfolyam: Szarka Álmos Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Kissné Ható Beatrix
6. évfolyam: Horváth Fanni Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali
felkészítő tanára: Kissné Ható Beatrix
7. évfolyam: Horváth András Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola, Nagyatád
felkészítő tanára: Tóth Ágnes Katalin
8. évfolyam: Kovács Éva Dóra SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola, Siófok
felkészítő tanára: Szabolcsi Balázsné
A Gordiusz verseny gimnáziumi kategóriájában 1. helyezést elért tanulók:
9. évfolyam: Győrfi-Bátori András Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Tóthné Berzsán Gabriella,
Kubatov Antal
10. évfolyam:Katona Bálint Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Kubatov Antal, Szigeti Tamás
11. évfolyam: Weimann Richárd Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Kubatov Antal, Szabó József
12. évfolyam: Somogyi Ákos Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Kaposvár
felkészítő tanárai: Fodor Péter, Pósa Lajos
A Gordiusz verseny szakközépiskolai kategóriájában a legeredményesebb versenyzők:
9. évfolyam: Szliczki Ádám Eötvös Lóránd Műszaki Szakközépiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Németh Géza
10. évfolyam: Hegyi Gergely Somogyi TISZK Baross Gábor Középiskola, Siófok
felkészítő tanára: Udvari Éva
11. évfolyam: Hellman István Eötvös Lóránd Műszaki Szakközépiskola, Kaposvár
felkészítő tanára: Borbényiné Molnár Hajnalka
12. évfolyam: Orsós Ferenc Bacsák György Szakképző Iskola és Kollégium, Fonyód
felkészítő tanára: Cseréné Ferkel Bernadett
Az iskolák közötti csapatverseny eredménye:
3. évfolyamon: első helyezést ért el a SIOK Széchenyi István Általános Iskola, Siófok
A csapat tagjai: Bérces Marcell, Dömötör András, Németh Péter
4. évfolyamon: első helyezést ért el a Berzsenyi Dániel Tagiskola, Kaposvár
A csapat tagjai:Pósza Levente, Terestyényi Anna, Tóth Dániel
5. évfolyamon:első helyezést ért el a Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali
A csapat tagjai: Bácsics Regina, Kollár Martina, Szarka Álmos
6. évfolyamon: első helyezést ért el a Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali
A csapat tagjai: Horváth Fanni, Vida Edvárd Patrik, Zsobrák Viktor
7. évfolyamon: első helyezést ért el a Honvéd Utcai Tagiskola, Kaposvár
A csapat tagjai: Batta Sára, Frey Balázs, Jakó Fanni
8. évfolyamon: első helyezést ért el a Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
A csapat tagjai: Palkó Richárd, Somogyi Zsombor, Weisdorn Patrik
A Gordiusz Gimnáziumi kategóriájának csapatversenye:
9. évfolyamon: első helyezést ért el a Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
A csapat tagjai: Bodolai Henrietta, Győrfi Bátori András, Sándor Krisztián
10. évfolyamon: első helyezést ért el a Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
A csapat tagjai: Bingler Arnold, Katona Bálint, Végh Dávid András
11. évfolyamon: első helyezést ért el a Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
A csapat tagjai: Buzsáki Dávid, Horváth Dániel, Weimann Richárd
12. évfolyamon: első helyezést ért el a Dráva Völgye Középiskola Somogyi TISZK, Barcs
A csapat tagjai: Mártonka Edit, Mihály Tamás, Utasi Jenni
A 2011-es Zrínyi Ilona megyei matematikaverseny legeredményesebb általános iskolája a kaposvári Kisfaludy Utcai Tagiskola.
Címkék: kultúra