zenesuli

Ottjártunkkor a zeneiskola egyik legtehetségesebb növendéke hangolódik az órára. Kovács Sára nemrég egy országos hegedűversenyen 3. helyezést ért el. Korcsoportjában ő volt a legfiatalabb. A kiválóra minősített intézményben egyébként több nemzetközi és országos siker is született, az előző félévben. A fúvósok is kiváló időszakot zártak. Nemcsak Jaltán, hanem Balatonföldváron is arany minősítést szereztek. Ezek ellenére az intézmény az állami normatívából nem tudja fenntartani magát. Az újrahangolást pedig már a zeneiskola sem bírja szusszal. Több százezerbe kerül a hangszerek hangolása. 5 millió forintra lenne szükségük, hogy szinten tudják tartani a működésüket.

- Azokra a gyerekekre költenénk, akik tehetségesek. Megmérettetik magukat ne az legyen, hogy egy lyukas tokkal vagy egy elhasznált rézfúvós hangszerrel menjünk jó hangszerekkel mondta el Kokas Ferenc a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója

Az Együd Művészeti iskola sincs túl jó helyzetben. 8 millió forint a hiányuk. A csaknem 270 diákjuk harmada hátrányos helyzetű, ezért ők ingyen járhatnak órákra.

Deli Szidónia az Együd Árpád Művészeti Iskola igazgatója elmondta: körülbelül 1 millió forint kiesést jelent ez az intézménynek, ugyanis évről évre több ilyen tanulójuk van.

Az intézmények kiegészítő támogatásának mértékéről a városi közgyűlés dönt. A megye többi művészeti iskolája sincs jobb helyzetben. Marcaliban majdnem csődbe ment az intézmény a megszorítások miatt. Nagyatádon az önkormányzat pótolja a működéshez hiányzó összeget. Siófokon 25 millió forinttal kevesebből gazdálkodnak. Szinte minden dologi kiadásukat csökkentették és valószínűleg a térítési díjakat is megemelik. A megyei önkormányzat egyébként eddig évente 100 millió forinttal támogatta az alapfokú művészetoktatási intézményeket. Az idei költségvetési tervezetben azonban ez nem szerepel.

Címkék: Deli Szidónia, Kokas Ferenc, zeneiskola, támogatás, kultúra