Néhányan a Roxínházból jöttek át, és olyan is akad, aki mindkét társulatban játszik. Eddig már 5 fellépésen vannak túl és olyan énekesek is visszatértek fellépésekre, mint Torma Emese. Jusist Zsolt elmondta: most a Roxínház Alapítványért harcol ügyvéd segítségével, ugyanis annak ő az alapítója, így jogszerűen hozzá tartozik. Ezzel együtt a név is. Arról még nem döntött, hogy használná-e, ha visszakapná.

Címkék: Jusits Zsolt, társulat, Roxinház, kultúra