Harmadszor csatlakozott a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz.

Míg kint az ecsenyi svábok hagyományőrzői mulattatták a közönséget, a múzeumba a Trio Combo hangulatos zenéje csalogatta a műkedvelőket. A Tegnap világa újkortörténeti kiállítás megnyitójára ekkor már kisebb tömeg gyűlt össze. Innentől kezdve minden és mindenki a kiállítások körül forgott. A cukrászbemutatón régi kaposvári recept alapján készült a kakasos nyalóka. A legkisebbek ollóval és ragsztóval a kezükben lelkesen ismerkedtek az erdő-mező élővilágával. A nagyobbak pedig már a sötétség rejtelmeibe is belekóstolhattak. Tucatnyi tárlat és vezető kalauzolta a vendégeket. A sétáló utcán 19 üzlet varázsolt ünnepi hangulatot, gyertyafénynél, kedvezményekkel várták a betérőket. A legtöbben a fagyisoknál álltak. Röhrigné Radványszky Zsuzsa helyi üzlettulajdonos úgy véli, többször is lehetne ilyen akció, amely ismét hagulatot és az életérzést hozna vissza a sétáló utcába.

Mindenki élvezte a késői örömöket. Fáklya út vitt a levéltár különleges gyűjteményéhez is, idén először. A könyvek a múltból üzentek. Míg az udvarban a csillagok titkairól szólt a fáma, addig a Fő utcán már pattogó parázs fogadt a táncos lábú fiatalokat. A Kárpát-medencében több tucatnyi helyen táncolták körül a tüzet egyidőben erre az ír zenére. A Szentjakabi Bencés Apátság Romkertjében egy fáklyás múzeumi sétán tekinthették meg a várdombot az érdeklődők. Továbbá megkóstolhatták a barátok borait és tűz mellett a jóízű beszélgetések közben süthettek szalonnát is. A kaposvári múzeumokban és kiállítóhelyeken csaknem 2 ezren éjszakáztak.

 

Címkék: tűzugrás, éjszaka, múzeum, kultúra