ovismárc15


A huszárok kézzel fogható közelségbe hozták a múltat az ovisoknak. Az Arany János óvodába minden évben eljönnek, és érdekes dolgokat mesélnek. Azt is, hogy miért kaptak a lányok ilyen fejdíszt.

- Elmondták a huszárok, hogy régebben, amikor mi nem voltunk, a fiatal lányok pártát hordtak a fejükön - meséli Csellák Sára Bonita, az Arany János Tagóvoda növendéke.
- Mivel a piros-fehér zöld van benne és ez a magyar föld, régebben a hazáért harcoltak, és ezért minden évben fel szoktuk ezt venni - így Mezei Kármen.

Az ovisoknak egyszerűen mesélnek az ünnepről.

- Az, hogy ma mi ilyen szép körülmények között élünk és mindannyian magyarul beszélünk és értjük egymást, és el merjük mondani egymásnak, hogy mi tetszik és mi nem tetszik, s vannak gyönyörű játékainak, szép ruháink, ez onnan ered - osztja meg a kicsikkel Tóth Zoltánné, az Arany János Tagóvoda vezetője.

A Honvéd utcai iskolások már a Pilvax kávéházi jelenetet is előadták, Petőfivel ez élen.

- Ő mondta el a nemzeti dalt, amit március 13-án írt, ő költő volt - foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat Hádinger Dávid, a Honvéd utcai iskola növendéke.

A felkészítő nevelő szerint egy ilyen műsor sokat ad a gyerekeknek.

- Valahol ez az ünnep összefogja a közösséget, ahogy annak idején összefogta a márciusi ifjakat is, ahol a különböző vallású, vagyoni helyzetű, kultúrájú embereket összefogta a nemzeti tudat, úgy valahol ezt a kis közösséget is ez a szereplés, ez az ünnep összefogja - von párhuzamot Matisáné Turi Mária, felkészítő tanár.

Címkék: óvoda, március 15, ünnepség, kultúra