Zsigmond Dezső 10 éve készített egy dokumentumfilmet a Noé bárkája helyett Noé bunkerét építő, másodállásban videómegosztós csúcsikon Fogarasi Árpiról. Kocsord hírhedt szülötte a nyolcvanas évek kádári rögvalósága helyett a nukleáris frászt választja. Annak érdekében, hogy túlélje a fenyegető atomcsapást egy mindent kibíró bunker felhúzásába fog.
Ön- és világmegmentő terve előbb házasságának felbomlásába, utóbb több falubéli falba építésébe kerül. Árpád, akit semmi esetre sem nevezhetünk együgyűnek, egy ügyűvé válik, kizárólag a bunker készítése foglalkoztatja. Groteszk és heroikus küzdelmet folytat a betonnal és a zsaluzattal. Közben meg az Ősanyát keresi, akinek az aktív közreműködésével hozzáfoghatna a Föld atomkatasztrófa utáni újbóli benépesítéséhez. Jelentkező akad dögivel a falubeli menyecskék és asszonyok között, az pedig az új Ádám (illetve Árpi) gondosságát dicséri, hogy a bunker éléskamrájának magjai között egy dunsztosüvegben saját magvait is szorgosan összegyűjti. Története mindenképpen filmért kiált. Csak nem biztos, hogy éppen azért, ami megvalósult.
A készítők még a látszatát sem igyekeztek fenntartani a nyolcvanas évek díszletének. Az IKEÁ-s lepedők és a Rossmann-os tisztítószerek aránytalanul rombolják a miliőt, melyet a rádióhullámok útján beszűrődő késő-kádári hangfoszlányok képtelenek kompenzálni. Minden képkockán látszik a kínos pénzhiány, és a vállalkozás egyszerűen hiteltelen marad. Zsigmond Dezső állítólag kiszámolta, hogy az Avatarnak egy másodperce került annyiba, mint a Bunkerember teljes büdzséje. Lehet bár a low-budget Szemléje az idei, ez a film ilyen formában akkor is kevés. Hiába a hiteles és olykor vicces dialógok, hiába az Árpi bamba meg nem értettségét kiválóan hozó Trill Zsolt, vagy a tintás MÁV-munkás szerepében fürdőző Hunyadkürti György, ha egyszer olyan a plánozás, mint a Barátok köztben, olyanok az érzelemfestő effektusok, mint a Homok titkaiban.
„Az élet, Manyikám az ötödik halmazállapotban is gyönyörű” – hangzik el a filmben. Ez a mondat sokkal valószínűbb annál, mint, hogy a Bunkerember beleszóljon az idei fődíjért folyó küzdelembe.
Kelet-európai vamzer- és bosszú-mozi
Aki találkozott már Vágvölgyi B. András írásaival, pontosan tudhatja, hogy a szerző milyen naprakészen és ízesen fűszerezi publicisztikáját az utcai tolvajnyelv és szleng eklektikus szókincsével. Kis túlzással a Kolorádó Kid című mozifilmje felé is a jassznyelv iránti hódolata és vonzalma irányította a rendezőt. Kezébe került ugyanis Eörsi László történész kutatása egy vamzerről (cellaügynök-besúgó) aki szó szerint köpte vissza cellatársa argóját. Ezt a motívumot fiktív és valóságos szálakkal erősítette meg, hogy igen erős és hiteles forgatókönyvvé álljon össze. A rendező szavaival: kései bevezető ez a kádárizmusba. Nevezhetjük akár kelet-európai megtorló-mozinak is, ahol a „megtorlás” szóhoz két jelentés köthető. Jelenti egyrészt a diktatúra bosszúját az ötvenhatos forradalmárokkal szemben, másrészt pedig a hosszú börtönévek után szabaduló bosszúját a befújóin.
Vágvölgyi mozija azonban elemeltebb szinten is működik. Azzal ugyanis, hogy a nyolcvanas évek úgynevezett magyar undergroundjának hősei is feltűnnek a vásznon a film a kádári világ hazugságainak kritikája mellett egyszersmind a tisztább levegőért üvöltő underground-szcéna hommage-aként is értelmezhető. A történet amúgy tipikus: egy fiú szerelméért és barátaiért fog fegyvert és áll a Corvin közi forradalmárok közé, hogy aztán szerelme és barátai vallomásai juttassák a rács mögé. Ritka vendég a happy end a legvidámabb barakkban.
Vágvölgyi mester nem rejti a rendezői szék alá elképesztő mozgóképes műveltségét és
áradó mesélő kedvét sem, így filmje mozitörténeti idézőjel-gyűjteménnyé válik. Vizualitásában megelevenedik a klasszikus angol film noir, és a távol-keleti hősies vérontás zsánere, a közel és távolabbi múlt ötvenhatos filmjei Makk Károly: Szerelmétől Gothár: Megáll az időjéig, de természetesen nem marad el az atyamesterre, Quentin Tarantinora való kacsintás sem. Eklektikus elemekből építkező, mégis kompakt mozi lett a Kolorádó Kid, amit a kiváló zenehasználat tesz igazán hangulatossá. A főszereplő Nagy Zsolt rutinból hozza figuráját a katonai iskolát végzett dörzsölt rakodómunkás karakterét, de semmi extra, mint ahogy a többiek is belefőnek a gulyáskommunizmus levébe. Talán éppen a színészi csúcsok hiánya miatt marad a Kolorádó Kid a nagyon jó film helyett egyszerűen csak jó film.
Vass Norbert
Címkék: Filmszemle, kultúra