Személyes és kollektív drámák, régimódi ám érdekfeszítő, valamint grandiozitásában elhibázott alkotásokat is láthattunk a 41. Magyar Filmszemle első napján. A termekben már csak elvétve voltak üres székek, a vásznon pedig alig-alig üres percek.
A kedd délelőtt a szembesülés és szembesítés jegyében telt az Uránia széksoraiban. Két nagy ívű és profi kivitelezésű dokumentumfilm forgott ugyanis gyors egymásutánban, s majdnem telt vetítőtermekben. A Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című alkotás egy okos, átgondolt, izgalmasan interpretált road-duku. Egy dokumentum elkészültéről készült dokumentumfilm. Ez a dokumentum egy interjú Tőkés Lászlóval, melyet két kanadai készített, ás kémfilmekbe illő körülmények között csempészett ki Romániából. Az interjú bevetítése a Magyar Televízióban nagyban hozzájárult a Ceausescu-rezsim elrothasztásához, áttételesen pedig a forradalomhoz. Szőczi Árpád filmjének vetítése pedig talán a tisztán látáshoz, a múlttal való szembenézéshez járulhat hozzá. Az, hogy a secu-s ezredes – aki manapság sikeres üzletember - képünkbe vigyorog, amikor arról beszél, hogy miként poloskázták be a templomot, hogy a Tőkésről jelentő – ma Budapesten élő – ügynök elzárkózik a megkeresés elől, mind-mind a velünk élő múltat juttatják eszünkbe. Szőczi alaposan járja körül a témát, azonos helyszíneken játszat újra eseményeket, jó értelemben vett old-school dokumentarista dramaturgiával vezeti nézőit, és nem mulasztja fel azt sem, hogy rámutasson a múlt feltárhatóságának határaira. A film ügyesen kerüli el a heroizálás buktatóit is, szóval le a kalappal.
Petényi Katalin és Kabay Barna filmje is besúgókról és besúgottakról szól, s Tőkéshez hasonlóan ugyancsak a „klerikális reakciós”, vagyis egyháziakról. A Hitvallók és ügynökök viszont tán túl nagyot markol és ezért keveset fog. Megpróbálja ugyanis kilencven perc alatt áttekinteni a Magyar Katolikus Egyház és a pártállami diktatúra viszonyát, ami képtelen vállalkozás, s így az eredmény sem lehet más, mint katalógusszerű felolvasószínház az állambiztonsági iratokból. Hiába kalauzol át a filmidőn Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát értő elemzése, hiába kap egy-egy mondatot számtalan meggyötört és börtönbe zárt szerzetes, plébános, apáca és püspök, hiába hallunk tucatszám ügynök- és valódi neveket, a koncepció mintha hiányozna a filmből. Szó se róla, a filmes megvalósítás, a vizualitás izgalmas, a felolvasott jelentés- vagy visszaemlékezés részletek döbbenetesek, ám maradt bennem valami hiány: nem állt össze egésszé a film. Persze információs értéke óriási, elkészülte fontos üzenet, csak a módszert nyeli le nehezen a néző: hogy nyakon öntik monográfiányi adattal.
Mindenesetre jó, hogy készülnek ilyen filmek, hogy vannak filmeseink, akik profi konzulensekkel, levéltári kutatásokat folytatva próbálják elmesélni, és a túlélőkkel elmeséltetni közelmúltunk összetett drámáit.
A délután és az este pedig az „amerikás magyaroké” volt. Előbb Pigniczky Réka: Inkubátor-ját, aztán közvetlenül ezután Forgács Péter: Hunky Blues című dokuját vetítették. Noha a történetek kronológiája éppen fordított logikát diktált volna, hiszen utóbbi a 19. század végén, a huszadik elején „kitántorgott” százezreknek, előbbi viszont az ötvenhat után Amerikába települők gyermekeinek sorsát követi nyomon.
A nap krónikájához tartozik még, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány közzétette a Magyar Mozgókép Mestere díjainak címzettjeit. Idén Rózsa János rendező, és Grunwalsky Ferenc operatőr-rendező részesültek a kitüntetésben.
Vass Norbert
Címkék: Filmszemle, kultúra