Kaposvár polgármestere tavaly novemberben vehette át a Virágos Magyarországért Verseny fődíját. Ezzel a város 2004 után ismét kvalifikálta magát az európai megmérettetésre.
A versenyre való felkészülés részleteiről hétfőn egy budapesti sajtótájékoztatón számolt be a Kaposvár alpolgármestere.
A nyáron a városba látogató nemzetközi zsűrit egy belvárosi séta után elkaluzolják a Városligetbe, a Rippl-Rónai Villába, bemutatják nekik a Desedát és a városkörnyéki parkerdőket is. Mindemellett tájékoztatást adnak a különböző fejlesztésekről is.
- Nemcsak arra kiváncsi a zsűri ma már, hogy mennyi egynyári vagy évelő virág van a településen, hanem rendkívüli figyelmet fordít arra is, hogy milyen településfejlesztési tervei vannak a pályázónak - válaszolta Bocsi Andrea, a Virágos Magyarország verseny nemzeti koordinátora.
Kaposvár ilyen szempontból jó eséllyel indul a versenyen a szakemberek szerint. Erre garancia a 171 milliárdos Németh István Program is.
- Ennek a pénzösszegnek a jelentős részét arra fordítja a város, hogy környeztebarátabb, klímatudatosabb, energiahatékonyabb, egyszóval zöldebb legyen - tette hozzá Borhi Zsombor alpolgármester.
A tervek szerint megújul a szennyvíztisztító telep, elvégzik az óvodák, iskolák, közintézmények energetikai korszerűsítését is és a környezetbarát sűrített földgázzal futó autóbuszok mellé elektromos meghajtású járműveket vesz a város.
A európai virágos verseny ugyanakkor igazi közösségépítő megmérettetés is a kaposváriak számára, amely összefogás az élet szinte minden területén megmutatkozik a városban - tette hozzá az alpolgármester.
Címkék: virágos magyarország, 2017, felkészülés, pályázat, kaposvár, kis szines