Kaposvár Szépe Szépségverseny április 14-én, szombaton tartják meg a középdöntőt a Corso Bevásárló Központban (a Corso Pódium termében).
A középdöntőbe 30 lány jutott be, a több mint 50-ből, ebből 12 lányt választ ki a zsűri a döntőre. A 12 döntős lány egy kéthetes felkészítésen vesz részt, Plell Péter koreográfus segítségével.
Az ő általa összeállított koreográfiát tanulják meg. A lányok az XL Fittleszben edzenek. Ezt szolárium, és ruha próbák egészítik ki.
A verseny napján reggel 8 órától a lányok sminket, hajat kapnak és délután 15órától próbálnak a helyszínen.
A verseny 18 órakor kezdődik. A rendezvényt a hagyományokhoz híven az Ametiszt tánc csoport nyitja meg, a karnevál produkciójával, ezáltal fergeteges hangulatot varázsolva a közönségnek.
Fellépők:
VV3,4,5 szereplői- táncos divatbemutató és közönség találkozó, Ogle G
A hagyományokhoz híven fellépnek az Ametiszt tánc csoport- profi verseny táncosai, Szabó Fruzsina-egy új kis csillag, aki hangjával fogja elkápráztatni a közönséget.
A 12 döntős lány hétköznapi, fürdőruha, és alkalmi ruhában csillogtathatja meg majd tudását. A fürdőruhát a Bikini-misso ajánlotta fel, amit a lányok meg is tarthatnak
Az alkalmi ruhákat Pécsről a tizsami szalon ajánlotta fel, melynek értéke: másfél millió forint.
A helyezést elért lányok a versenyt követően részt vesznek egy 5 napos horvátországi utazáson (Vir sziget).
A további nyeremények:
- wellnes hétvége, IBUSZ utazási iroda által fel ajánlott nyereményút.
- a két királynő a hagyományokhoz híven megkapják a Rónai Ötvös üzlet által felajánlott "Kaposvár Szépe 2012" nyakláncot.
-fogfehérítés
-szolárium bérlet
-nyelviskola utalvány
-masszázs utalvány
-vacsora utalvány
- misso által felajánlott ruhák
-fittnesz bérletek
- ajándék csomagok
A legszebb lányokat egy 20 tagú zsűri választja ki. A zsűri tagjait névszerint nem akarta elárulni a szépségverseny szervezője, annyit azonban megtudtunk, hogy lesz köztük fotós, személyi edző, modellügynökség tulajdonos.
2012.04.21-én, szombaton 18 órától a Hotel Dorottyában. Jöjjön Ön is!
Címkék: szépe, legszebb, lányok, verseny, Kaposvár, kis szines