temető

Földbuckák veszik körül az egyik kadarkúti sírt. A mellette lévő egyik sír szinte el is eltűnt.

- De már a ravatalozóban kezdődtek a problémák - meséli Horváth Gézáné. Elmondása szerint két gyertya közül egyiket sem gyújtották meg és ezek használtak voltak.

- Azt mondták, hogy a gyertyák égni fognak és zene is lesz - tette hozzá.

A család rokona azt mondja: ráadásul a megszokottól eltérően az erdő mellett, göröngyös úton vitték a sírig a halottat. A halott férfi felesége még most is nehezen beszél a történtekről.

- Azt akartam, hogy mindenből, nahát, úgy ahogy mondta az a hölgy, hogy első osztályú temetés lesz, de ez sajnos nem az volt - mondta el Kovács Antalné. A temetőt egy barcsi vállalkozó üzemelteti. A család kérésére azonban egy kaposvári vállalkozó végezte a szertartást. Mivel kárt okoztak a szomszéd sírban, ezért az üzemeltető lefotózta.

- A temetőben, a temetés után egy sírt szétbontottak, és annak az egy-egy sírnak a gondozója, ha kimegy a temetőbe, akkor észre fogja venni, hogy nincs meg a sírjának fele - mondta el Druskóczy Irén a Szalai és Társa Bt. ügyvezető igazgatója.

Az önkormányzat is értesült az esetről. A temetőben tájékoztatót helyeznek ki, mi a teendő, ha nem az üzemeltető temettet. De nincs joguk kitiltani a temetkezési cégeket.

Karsai József Kadarkút polgármestere elmondta: a lakosságnak van joga, hogy válasszon a temetkezési vállalkozók között.

- Akkor ha csalódik, akkor többet nem bízza meg azzal, hogy temetkezési szolgáltatásokat végezzen a településen - tette hozzá.

A temetést végző kaposvári Törzsök Temetkezési Kft. kérdésünkre levélben azt írja: szerintük nem történt kegyeletsértés, és azokat a szolgáltatásokat biztosították, amiket megrendelt a család. Ha pedig az idő engedi, helyrehozzák a sír környékét.

Kapcsolódó anyagok

Címkék: kegyeletsértés, Kadarkút, temető, kis szines