A versenynek ezúttal is a fővárosi Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épülete ad otthont, ahol teljes védőfelszerelésben légzőkészülék használatával kell feljutni több, mint 400 lépcsőfokon.

tűzoltóság2

Egy ilyen versenyen részt venni jelentős pszichikai és fizikai munkát jelent, melyre nem lehet felkészületlenül menni. Ennek érdekében a siófoki tűzoltók is gyakorlatoznak. Mivel az illetékességi területükön nem rendelkeznek a SOTE-hoz hasonló 22 emeletes épülettel, így a Kőröshegyi Völgyhíd hídmesteréhez fordultak, ahol lehetőség nyílt egyvégtében legyőzni a közel 80 méteres magasságot.

A 6. pillértestben kaptak engedélyt a lépcsőfokok leküzdésére, melyen a Siófok I-es szer személyzete, Kiss László tű. tzls. és Gyulai László parancsnok is részt vett. E nemes cél érdekében a keszthelyi tűzoltóparancsnok is megküzdött a szűk lépcsőfokokkal. Mivel ő már több ízben részt vett ilyen megmérettetésen, így hasznos tanácsokkal tudott szolgálni az első alkalommal induló helyi lánglovagoknak.

tűzoltóság

Az acél lépcsőfokok szűkebbnek bizonyultak az egyetemi épület vasbeton lépcsőihez képest, de a fiúknak valójában magukat kell leküzdeniük. Az erőnlétüket és kitartásukat az életben kamatoztathatják igazán, ugyanis ha kell, éles veszélyhelyzetben is meg kell küzdeniük ezzel a magassággal. A való életben pedig nem egy érem, hanem akár egy emberélet múlhat a fizikai állóképességükön.

Forrás: siófoki tűzoltóság

Címkék: tűzoltóság, Siófok, kis szines