pénz

Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy kaposvári nő ellen az ügyészség. A vádlott Kaposváron hitelügyintézőként dolgozott, így került kapcsolatba a sértettel, akinek pénzre lett volna szüksége.

Azzal kért kölcsön tőle másfél millió forintot, hogy azt befekteti, és 4 hét múlva 2 és félmilliót fog visszafizetni. A sértett 2010. novemberében a kért összeget kölcsönadta a vádlottnak, akinek azonban nem állt szándékában visszafizetni a sértettől átvett pénzt, és erre reális lehetősége sem volt, mert legális jövedelemmel nem rendelkezett, hanem bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn magát.

A kár nem térült meg. A nő ellen a kaposvári ügyészség korábban is emelt vádat több rendbeli csalás miatt, az ügyek részben a Kaposvári Járásbíróságon folyamatban vannak, illetve már elsőfokú ítélet született.

Címkék: millió, ügyintéző, csaló, vád, hitel, kék hírek