Eldőlt, hogy Kaposváron tárgyalják a pécsi polgármester lányát megtámadó férfi ügyét.  Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az ügy elsőfokú tárgyalására a Pécsi Táblabíróság jelölte ki a Kaposvári Járásbíróságot. Hozzátette: az ügyet - súlyára való tekintettel - soron kívül tárgyalja majd a bíróság, annyi azonban bizonyos, hogy augusztusban még nem kezdődik el a tárgyalás. A szóvivő közlése szerint amennyiben első fokon nem születik jogerős ítélet, a másodfokú eljárást a Kaposvári Törvényszéken folytatják le.

A vádirat szerinti minősítésekre figyelemmel, a férfit különös visszaesőként akár 16 évre is ítélhetik - tette hozzá. Ny. Zoltánt kifosztással és más bűncselekményekkel vádolják. A pécsi polgármester 20 éves lányát április 5-én hajnalban az utcán támadta meg a férfi.

nyerges


A politikus az eset után közleményt adott ki, amelyben azt írta: lánya a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan gyalog indult haza. El tudott menekülni a brutális támadás helyszínéről, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelik.

A 23 éves férfit a rendőrség és a Terrorelhárító Központ nagy erőkkel kereste, a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, valamint az Országos Roma Önkormányzat is százezer forintot nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Ny. Zoltán, aki korábban szexuális erőszak miatt már volt büntetve, kilenc nappal a történtek után maga jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Címkék: lánya, zsolt, páva, pécsi, rendőrség, kék hírek