A képen látható, 20-25 év körüli, 160-165 centi magas, barna hajú, borostás férfit keresi a rendőrség. Azzal gyanúsítják, hogy brutálisan összeverte a pécsi polgármester 20 éves lányát.

támadó


Pénteken hajnali 4 óra körüli Pécsett, a Kálvária úton található alagútnál egy egyelőre ismeretlen férfi leszólította a pécsi polgármester 20 éves lányát, meg akarta erőszakolni, majd mivel a lány ezt nem hagyta, brutálisan összeverte.

A rendőrség most nyilvánosságra hozta a térfigyelő kamerák felvételeit, ezek alapján a támadó 20-25 év körüli, 160-165 centiméter magas, kerek formájú, szakállas, vagy borostás arcú, barna hajú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor farmernadrágot, bőrkabátot, narancssárga színű, zipzáras kapucnis pólót, valamint fehér talpú fekete színű cipőt viselt.

Meg akarták erőszakolni a húszéves lányt

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a személyleírás, vagy a térfigyelő kamerák által készített felvétel alapján a támadót felismerni véli, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályát a 06-72-504-400 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható „Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén - olvasható a rendőrség közleményében.

Forrás: blikk.hu

Mint az Páva Zsolt polgármester MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, brutális támadás érte Pécs belvárosában húszéves lányát, aki barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog. Az úton egy férfi követte, és miután sikertelenül próbált a lánnyal szóba elegyedni, szexuális zaklatás szándékával megtámadta. A megtámadott szerencsére képes volt védekezni, "így sikerült megakadályoznia a legrosszabbat, ami egy nővel történhet" - írta a polgármester.

A védekezés közben azonban nagyon súlyosan megsérült. A támadó eltörte arccsontját, orrát, szétszaggatta a ruháit, testén számos zúzódás keletkezett. Jelenleg is kórházi ápolásra szorul.

"Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, ne követhessen el újabb bűncselekményeket az illető. A lányom személyes kérését tiszteletben tartva tájékoztatom a média képviselőit, hogy családunk most először és utoljára nyilatkozott ebben a megrázó témában, innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is - áll a Páva Zsolt közleményében. A polgármester egyúttal arra kér minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, hagyja, hogy gyermekük a média jelenléte nélkül gyógyulhasson. "Mint édesapa, arra kérem önöket, ne a +szenzációt+ keressék ebben az ügyben, hanem az emberséget, amelyre most gyermekemnek a legnagyobb szüksége van - zárta közleményét a polgármester.

Forrás: MTI


Címkék: lányát, polgársmetere, Páva, brutális, támadás, Pécs, politika