A mai nappal azonban megszűnik a hűvösebb levegő utánpótlása, keddtől ismét délire fordul az áramlás. A hajnal még csípős lehet, napközben azonban már kevéssel 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

Tartós napsütés azonban nem várható, igaz zápor is csak néhol fordulhat elő. 

Szerdán további melegedés várható, a nappali hőmérsékletek már 20 fok körül alakulnak. Nedvesebb, labilis légtömeg érkezik fölénk, így ismét növekszik a csapadékhajlam. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Hétfő: változóan gomolyfelhős, napos idő várható. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 3-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. 

null

Szerda: gyakran lesz felhős az ég, legfeljebb rövid napos időszakok lehetnek. Szórványosan várható eső, zápor, zivatar. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében tovább melegszik a levegő, a hőmérsékletek már a májust idézik. Húsvét hétfőn érkezhet majd újabb front. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás