Szerdára megérkezik fölénk a hidegfront, amely a legtöbb helyen szárazon vonul át. Elszórtan azonban továbbra is előfordulhat zápor, zivatar. A megerősödő északnyugati széllel enyhébb levegő érkezik fölénk, így megszűnik a kánikula, 30 fok fölé már nem emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökökre szárazabb, stabilabb levegő érkezik fölénk. Egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep, a hőmérsékletek pedig a kellemes tartományban, 25-27 fok között alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Kedd: változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. Késő estére 26-28 fok közé hűl a levegő. 

null

Szerda: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak. Elszórtan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 21-23 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. 

null

Csütörtök: napos, száraz idő várható. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: péntektől már ismét melegszik az idő, a hétvégén országos kánikula várható. A jövő hét első napjaiban azonban újabb frissítő hidegfront érkezhet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár