A következő napokban változékony, mozgalmas, de továbbra is enyhe idő várható. Ciklonok áramlási rendszerében nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, így többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Hétfőn többfelé, kedden elszórtan várható eső, zápor. Enyhék lesznek az éjszakák, napközben pedig 15 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. Az esős időszakokban átmenetileg néhány fokkal visszahűl a levegő. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Vasárnap: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban előfordulhatnak. Az esti óráktól szórványosan eső, zápor is kialakulhat. A délkeleti szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő. 

null

Hétfő: eleinte borult lesz az ég és összességében többfelé várható eső, zápor, majd a nap második felében csökken a csapadékhajlam, felszakadozhat a felhőzet. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. 

null

Kedd: napközben szakadozott lesz a felhőzet, már csak elszórtan alakulhat ki futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét második felében kisebb lehűlés valószínű, a hőmérsékletek azonban az átlagosnak megfelelően alakulnak majd. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás