Tőlünk délre egy ciklon örvénylik, ennek áramlási rendszerében továbbra is enyhe, pénteken kissé nedvesebb levegő érkezik fölénk. Átmenetileg több lesz felettünk a felhő és helyenként kisebb csapadék is előfordulhat. A nappali hőmérsékletek 15 fok körül alakulnak.

A hétvégén már szárazabb levegő érkezik fölénk, csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Néhány fokkal ismét erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Péntek: többnyire erősen felhős idő várható és szórványosan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

Szombat: napközben elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. 

Vasárnap: gyengén felhős, napos idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől bizonytalan mértékű lehűlés veszi kezdetét.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fülledt, havas, köd, fagy, zivatar, március, , tél, meleg, front, zápor, felmelegedés, csapadék, lehűlés, eső, időjárás