Az igen enyhe levegőnek még további utánpótlása van, legalább a jövő hét elejéig folytatódik az átlagosnál jóval melegebb idő. Péntektől azonban az enyheség mellé már nedvesség is érkezik, így több lesz felettünk a felhő, számottevő csapadék azonban még nem várható.  

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. Késő estére 7-10 fok közé hűl a levegő. 

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett napos időszakok is lehetnek. A délnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. 

Szombat: napközben fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet és néhol már kisebb csapadék is előfordulhat. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: vasárnap már többfelé valószínű kisebb eső, zápor, de csak néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. A jövő hét első napjaiban tovább csökken a hőmérséklet, de még így is enyhe idő várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tél, február, front, fülledt, havas, köd, időjárás, felmelegedés, , csapadék, meleg, lehűlés, eső, fagy, zivatar, zápor