Hazánk időjárását helyi hatások alakítják, folytatódik az eseménytelen idő. A magasban kissé enyhébb léghullámok érkeznek, ennek hatására fokozódhat a ködhajlam. Az éjszakai órákban képződött köd helyenként csak lassan oszlik fel, kisebb körzetekben pedig egész nap megmaradhat. A legtöbb helyen azonban változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás. Napközben több fokkal az átlagos fölé melegszik a levegő, az éjszakák pedig továbbra is fagyosak lesznek. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Kedd: többnyire napos, száraz idő várható, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös időszakok is lehetnek. A délkeleti szél gyenge lesz. A nappali hőmérsékletek általában 5-8 fok között alakulnak, de a ködös tájakon ennél hűvösebb lesz. Késő estére 0 fok közé hűl a levegő. 

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, helyenként azonban tartósan felhős, ködös időszakok is lehetnek. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak, de a tartósan ködös helyeken ennél hűvösebb lesz.

Csütörtök: a változóan felhős ég mellett napos időszakok is lehetnek, helyenként azonban egész nap borult, ködös idő várható. A változó irányú szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 5-8 fok között alakulnak, de a tartósan ködös helyeken ennél hűvösebb lesz.

Távolabbi kilátások: a hétvégén további enyhülés várható, a nappali hőmérsékletek már 10 fok felett alakulhatnak. Csapadék továbbra sem valószínű. Bizonytalan mértékű lehűlés majd a jövő hét második felében érkezhet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fülledt, időjárás, havas, január, lehűlés, , zápor, front, felmelegedés, meleg, csapadék, köd, tél, zivatar, eső, fagy