A következő napokban ismét változékonyabbra fordul időjárásunk. Nyugat, délnyugat felől több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, egyre enyhébb levegő áramlik fölénk. Kezdetben csak néhány fokkal erősödik a nappali felmelegedés, majd a hét közepén már 10 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók és megszűnnek az éjszakai fagyok.

Tartós napsütésre azonban egyik nap sem számíthatunk, sőt időnként kisebb esők, záporok is előfordulhatnak. Kedden a hajnali, reggeli órákban még átmeneti havas eső, ónos eső sem kizárt. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Hétfő: eleinte még lehetnek napos időszakok, majd napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet. A délnyugati szél megélénkül, néhol, megerősödik. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. Késő estére 0 fok közelébe hűl a levegő. 

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható eső, zápor. A hajnali, reggeli órákban ónos eső sem kizárt. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő. 

Szerda: gyakran lesz felhős az ég, emellett azonban rövid napos időszakok is lehetnek. Szórványosan záporok is kialakulhatnak. A változó irányú szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a hét nagy részében folytatódik a változékony enyhe idő, jelentős lehűlés előjele nem látszik.

j

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, front, január, csapadék, fülledt, havas, köd, zápor, felmelegedés, tél, fagy, lehűlés, , időjárás, eső, meleg