Egy közelgő hidegfront előterében felerősödik felettünk a déli áramlás amellyel több fokkal melegebb levegő árasztja el térségünket. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Csütörtökön is marad a meleg, de már változékonyabbra fordul időjárásunk. Eleinte még számíthatunk több-kevesebb napsütésre, majd a nap második felében már erősebben megnövekszik a felhőzet. Pénteken a hidegfront alakítja időjárásunkat, főleg a nap első felében valószínű eső, zápor. A megerősödő északnyugati széllel hűvösebb levegő érkezik fölénk, a nappali hőmérsékletek már többnyire 15 fok alatt alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:  

szerda.jpg

Szerda: változóan fátyolfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: eleinte még lehet több-kevesebb napsütés, majd fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet és az esti órákban már néhol eső, zápor is előfordulhat. A délnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek  20 fok körül alakulnak. 

péntek.jpg

Péntek: többnyire borult idő várható, a késő délutáni, esti óráktól azonban helyenként már elvékonyodhat a felhőzet. Átmenetileg többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 12-14 fok közé enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: szombatra átvonul felettünk a front, mögötte pedig élénk széllel szárazabb, de továbbra is hűvös levegő érkezik fölénk. Ezt követően megnyugszik az idő, visszatérnek az éjszakai fagyok, a nappali hőmérsékletek pedig 15 fok közelében alakulnak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: nyárias, napos, száraz, meleg, időjárás