Péntekig egy anticiklon alakítja a Kárpát-medence időjárását, ennek hatására többnyire napos, száraz, eseménytelen időszak köszönt be. Időközben az anticiklon fölé már enyhébb léghullámok is érkeznek, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek pénteken már megközelíthetik a 14-15 fokot.

Az átmeneti nyugodtabb idő után, szombaton egy gyenge hidegfront éri el térségünket, kissé változékonyabbra fordul az idő, jelentős lehűlés azonban nem várható. Napközben a több-kevesebb napsütés mellett, időnként erősen megnövekszik majd a gomolyfelhőzet és itt-ott futó záporok is előfordulhatnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A nyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A késő esti órákra 1-3 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg a gomolyfelhőzet. A nyugati, délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhatnak kisebb záporok. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepére ismét változékonyabbra, hűvösebbre fordul az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: visszatér, tavasz, időjárás