Egy közelgő hidegfront előterében ma száraz, meleg léghullámok érkeznek fölénk, a többnyire napos időben akár 25 fok fölé is emelkedhet a levegő hőmérséklete.

A melegedési folyamat azonban nem lesz tartós, kedden már egy hidegfront és annak csapadékzónája alakítja időjárásunkat.

Napközben erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor, eleinte egy-egy zivatar. A megerősödő északnyugati széllel hűvösebb levegő árasztja el térségünket, napközben lesznek helyek, ahol a legmagasabb hőmérsékletek mindössze 17-18 fok körül alakulnak majd.

Szerdára áthalad felettünk a hidegfront, mögötte szárazabb levegő érkezik fölénk, napközben változóan felhős, szeles, az átlagosnál hűvösebb idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb a késő esti óráktól növekedhet meg erősebben a felhőzet, de csapadék akkor sem várható. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul. Késő estére 18-20 fokig hűl a levegő.

Kedd: eleinte még lehetnek gyengén felhős időszakok, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé várható eső, zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél megerősödik, a Balaton térségében viharossá fokozódik. A reggeli órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 20-23 fok közé melegszik a levegő, de a megye nyugati, északnyugati tájain nem lesz melegebb 17-18 foknál.

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is valószínű. Legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét második felében nyugalomba jut felettünk a hidegfront, újabb felmelegedés kezdődik, de a kánikula egyelőre nem tér vissza. Jelentős csapadék nem várható, de helyi záporok, zivatarok előfordulhatnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: friss, lehűl, ciklon, felmelegedés, felhő, eső, zápor, zivatar, időjárás