Északnyugati áramlással továbbra is hűvös, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért az előttünk álló hétvégén folytatódik változékony, az átlagosnál 4-5 fokkal hűvösebb idő.

Időnként gyenge hidegfrontok vonulnak majd át felettünk, az erősen megnövekvő felhőzetből elszórt záporok, zivatarok is kialakulhatnak, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk majd.

Az éjszakák kifejezetten hűvösek lesznek, különösen vasárnap hajnalra hűl le erősebben a levegő, ekkor 10 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

Napközben többnyire 22-24 fok közötti maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd, de a tartósabban felhős, szeles tájakon nem lesz melegebb 20 foknál.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 22-24 fok között alakul. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő.

Szombat: a változóan felhős, napos időszakok mellett, időnként erősebben megnövekszik majd a felhőzet és elszórtan kell számítani egy-egy záporra, esetleg zivatarra. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét hétfőtől délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Kedd estig melegszik az idő, majd szerdára egy újabb, gyenge hidegfront érkezik fölénk, kissé visszaesik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: friss, hűvös, zivatar, felhő, ciklon, front, eső, zápor, időjárás