Az államfő somogyi körútjáról itt, kaposvári látogatásáról pedig itt tudósítottunk. A kép alatt pedig megtudhatják, miről volt szó a Kometa üzemében.

fotó: MTI/Bruzák Noémi
fotó: MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin köszönetet mondott azért, hogy a cég sok kaposvárinak és a város környékén élőnek ad munkát, s biztosít jó munkakörülményeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy sajnos Magyarországon a kommunizmus alatt megszakadt a családi vállalkozások hagyománya, ezért is példaértékűek a Kometa és a tulajdonos olasz családok. Ma már a magyar családokban is tudják, a következő generációknak van felelősségük, feladatuk a vállalkozások működtetésében - jegyezte meg.

Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgató arról tájékoztatta az államfőt, hogy a mintegy harminc éve működő húsipari cég ezer családnak biztosít megélhetést, a "belépő munkabér" húsz százalékkal van a minimálbér felett. Hangsúlyozta: a menedzsment, illetve a tulajdonosok célja, hogy a Kometa az európai élelmiszeripar "magyar bajnoka" legyen.

Giacomo Pedranzini a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen elmondta Novák Katalinnak magyar állampolgári esküjét, amelyet korábban Szita Károly polgármester előtt tett le.

Prohászka Balázs, a Kometa helyettes ügyvezetője újságíróknak elmondta, a cég az elmúlt 10 évben megnégyszerezte az árbevételét. Ez az összeg 10 évvel ezelőtt 17 milliárd, 2021-ben 54 milliárd forint, 2022-ben 74 milliárd forint volt. A nyereség tavaly és tavalyelőtt - a növekvő energiaárak és a "történelmi csúcsot döntő" sertésárak ellenére is - egymilliárd forint felett volt - fűzte hozzá. Közölte: az idén 94 milliárd forint árbevételt és 2 milliárd forintot meghaladó nyereséget várnak.

A Kometa kapacitásbővítést célzó fejlesztésekbe kezdett. Jelenleg évente 800 ezer sertést tudnak levágni, ez a 40 milliárd forintos beruházással 2026-ra egy műszakban évi 1,2 millióra, két műszakban 2,5 millióra nő.

Címkék: Andocs, Életfa, Somogyország, Novák Katalin, államfő, Kometa, húsüzem, köztársasági elnök, család, Balatonboglár, Fonyód, Barcs, Somogy, Kaposvár, gazdaság