Magyarország szépségét egyszerre adják a természeti kincsek és az itt élő emberek - mondta a köztársasági elnök csütörtökön Fonyódon a felújított Szaplonczay sétány átadásán, hozzátéve, feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet az ország emberi és természeti gazdagságára.

Novák Katalin kétnapos somogyi látogatásának első napján arról beszélt: a világot járva tapasztalható, hogy az embereket sok minden összeköti, akkor is, ha különböző kultúrából jönnek, eltérőek az adottságaik, a körülményeik, más nyelvet beszélnek, de sokkal gyakrabban érzik, hogy mi az a különös, ami megkülönbözteti őket.

fotó: MTI/Bruzák Noémi
fotó: MTI/Bruzák Noémi

Magyarországot járva "összeköt bennünket a közös nyelvünk, a himnuszunk, az olimpikonjaink, amelyekre mint nemzet, együtt tekinthetünk büszkeséggel", és ilyen közös pont a Balaton is, ami "a szívünket mindenütt a világon egyszerre dobbantja meg" - jelentette ki az államfő.

Somogyország jellegzetességei között említette Fekete István írót mint "a nemzet közös hősét és kedvelt alakját" és a Kométa gyárat. További példaként elmondta, csak Fonyódról lehet látni az északi partot, a tanúhegyeket, a folyton "ezer színben változó Balatont". A gazdag nyelvi hagyományok is Somogyország sajátosságai közé tartoznak, mindezek együtt pedig annyira gazdaggá teszik, hogy azt "egy másik ország is megirigyelhetné" - tette hozzá.

Novák Katalin szerint a felújított sétány "nem pusztán kövek összessége", hanem találkozóhely. Az új padokra ki lehet ülni beszélgetni, a sétányra ki lehet hozni a gyerekeket, unokákat, barátokat, szülőket, nagyszülőket, a sétány tehát az emberi értékekre, a közösség értékeire is felhívja a figyelmet.

fotó: MTI/Bruzák Noémi
fotó: MTI/Bruzák Noémi

Nem is lehetne a Balaton a magyar természeti kincsek közül talán a legkiemelkedőbb, "ha nem vennék körül a magyar emberek, ha nem lehetne a partján lángost enni, ha nem tudnánk, hol lehet átkelni a réven, ha nem lenne Balaton-átúszás, ha nem hasítanák a vizét vitorlások", ha nem ismerhetnénk azokat a klasszikus magyar filmeket, amelyekben a tó "ránk köszön" - jegyezte meg a köztársasági elnök.

Hozzátette: "nekünk a Balaton a Riviéra". Lehet, hogy vannak ennél nagyobb tengerek, óceánok, ennél kékebb víz, ennél gazdagabb természet, "akkor is a hazánk az, amelyre büszkék lehetünk".

Hidvégi József, Fonyód polgármestere az átadással kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a mintegy 536 millió forint támogatásból 660 méter hosszan teljesen felújították a Szaplonczay Manó tisztifőorvosról, Bélatelep alapítójáról elnevezett sétány burkolatát, bútorait és növényzetét, továbbá új kiszolgálólétesítmény épült a város múzeuma mellett.

fotó: MTI/Bruzák Noémi
fotó: MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin kétnapos somogyi látogatásán először Andocson, a jelentős zarándokközpontként ismert Nagyboldogasszony-bazilikában tett látogatást, majd Balatonbogláron részt vett a lengyel-magyar barátság napjához kapcsolódó ünnepségen. Koszorút helyezett el az egykor lengyel menekülteket befogadó Lengyel-Magyar Barátság Házánál, arra emlékeztetve, hogy a barátság túlél minden megpróbáltatást. A megemlékezésen részt vett többek között Lengyelország budapesti nagykövete, valamint a lengyel parlament delegációja is.

Az ünnepséggel összefüggésben a Sándor-palota jelezte: az államfő csütörtökön telefonon egyeztet Andrzej Duda lengyel elnökkel, hogy az emléknapon megerősítsék a két nemzet közötti történelmi köteléket.

Címkék: Andocs, Novák Katalin, államfő, Somogyország, köztársasági elnök, Balatonboglár, politika, Fonyód, Barcs, Somogy, Kaposvár