Nemcsak az út, a közvilágítás is elavult a Nyár utcában található volt IKV telepen. A 2 hektáros területen 14 vállalkozás működik, akik örömmel fogadták a hírt: a város megújítaná a területet. Azt mondják: önerőből nem tudnák megvalósítani ezeket a fontos fejlesztéseket, ezért jól jön a segítség.

- Elég sok fejlesztésre lenne szükségünk. Az itt dolgozók nagyon örülnének neki, ha ezek elkészülnének, mert jobb lehetőségeket jelentene számukra is - tette hozzá az M-Car ügyvezetője, Magyar László.

Kaposvár polgármestere egy szerdai fórumon számolt be a helyi vállalkozóknak az ipartelep megújításának részleteiről. 350 millió forintot fordítanának a terület rendbe tételére. Így a többi között a közvilágítás kiépítésére, az utak és a közműrendszer felújítására, valamint az optikai kábel rendszer kiépítésére.

- A város életét nagymértékben meghatározzák a kaposvári vállalkozások. Legyenek azok kicsik vagy nagyok. Részben mert önmaguk biztosítják, önmaguk megélhetését. De ezen túlmenően nemcsak önmagukról gondoskodnak, hanem munkát is adnak másoknak és mi abban tudunk segíteni egy-egy vállalkozás életében, hogy az infrastruktúrával javítjuk a versenyképességüket - tette hozzá Szita Károly.

A Nyár utcai iparterület mellett a jövőben a Pécsi utca 11., és a Pécsi utca 97. szám alatt található ipari területek rehabilitációja is elkezdődhet.

Címkék: nyár utca, ipartelep, felújítás, gazdaság