A mai világban a haszonállatok többségét ipari méretű állatgyárakban tartják, szűk helyre beszorítva, túlzsúfolt ketrecekben, zárt barakkokban. A jószágok a természetellenes körülmények miatt gyakran megbetegszenek, megsérülnek és elpusztulnak. Nem ritka gyakorlat, hogy az állatokat valamilyen módon megcsonkítják, hogy ne tudjanak kárt tenni egymásban a zsúfolt körülmények között, ezt követően pedig a mészárszék következik.
Emberi szemmel nézve horrorisztikusnak tűnnek ezek az állapotok, pedig ez maga a valóság. Ezért is nyilvánították 1983-ban október 2-át a Haszonállatok Világnapjává, hogy az emberek figyelmét felhívják a húsiparban lévő haszonállatok helyzetére. Több platformon is lehet tenni az állatok jólétéért ezen a napon.
65 milliárd egyedre nőtt világszerte az emberi fogyasztásra évente feldolgozott állatok száma. Ha ez a szám csökkenne, azzal nem csak az állatok, de az emberek és környezetünk is jobban járna.
Címkék: jólét, haszonállatok, világnap, gazdaság