A napokban újraindul az Otthon melege program, melynek keretén belül a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá háztartási nagygépek cseréjéhez - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye alapján az MTI.
Az ismét megnyíló programban hűtő-, fagyasztó- és mosógépekre pályázhatnak a családok. A lakosság energiatakarékos háztartási nagygépeket szerezhet be, és ezzel csökkentheti a rezsiszámlákat. Pályázni három kategóriában lehet, az A+ kategóriában háztartásonként 25 ezer forint, az A++-ban 40 ezer forint, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra, vagy a kiválasztott gép árának legfeljebb 50 százalékára.
A Dél-Dunántúl régióban (Somogy, Baranya, Tolna megye) november 14-én nyílik meg a pályázat, melyet csak elektronikusan, ügyfélkapun keresztül lehet beadni. A pályázat benyújtására az adott napon 10 és 14 óra között van lehetőség. A rendelkezésre álló 2 milliárd forintot régiónként, lakosságarányosan osztotta el a minisztérium, a pályázatok benyújtására a keret kimerüléséig van lehetőség.
Az Otthon melege program 10 alprogramjával a kormány eddig több mint 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá, mintegy 30 milliárd forint támogatással. A program eredményeképpen évente átlagosan 10 milliárd forint rezsiösszeg marad a magyar családoknál.
A kiírással kapcsolatos részleteket a www.hgcs2017.nfsi.hu weboldalon érhetik el az érdeklődők.
Címkék: otthon melege, hűtőgép, csere, pályázat, program, támogatás, gazdaság