"2008-ban írtuk ki először a Kaposvár Számít Rád ösztöndíjat, azzal a nem titkolt céllal, hogy motivációt nyújtsunk a kaposvári fiataloknak annak érdekében, hogy városunkban vállaljanak munkát és itt teremtsék meg az egzisztenciájuknak az alapjait" - mondta el köszöntőjében a somogyi vármegyeszékhely alpolgármestere, Pintér Rómeó

A kiírás 2017-ben kibővült azzal, hogy a szakképzésben tanulók is pályázhatnak. 2020-ban pedig a 25 ezer forintos havi ösztöndíjat 50 ezer forintra emelte az önkormányzat. 2021-ben egy új pályázat is megjelent, amire a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusán mérnöki képzésen tanuló hallgatók jelentkezhetnek. Ők, ha a szemeszterenkénti minimum 25 kreditpont értékű tárgyfelvételnek eleget tesznek, 75 ezer forintot kapnak havonta.

Ilyen fiatal hölgy Huszár Karina, gépészmérnök hallgató is: "azért szeretnék Kaposváron maradni, hogy közel maradjak a családomhoz, illetve itt szeretnék majd lakni is a jövőben. Ez a város nekem nagyon közel áll a szívemhez, nagyon családias a légkör."

Kedden 29 fővel kötött a város ösztöndíj szerződést:

Antalics Dániel – gépészmérnök
Bodonyi Szilveszter – gépészmérnök
Czucz Dominik – gépészmérnök
Fürst Dániel – gépészmérnök
Huszár Karina – gépészmérnök
Teveli Kristóf Paszkál – gépészmérnök
Horváth Áhim – villamosmérnök
Horváth Attila Ábrahám – villamosmérnök
Gamos Dominika – gyógypedagógia
Keller Dorina – gyógypedagógia
Klencsár Deira Krisztina – media design
Lapat Dorina – pénzügy Msc
Gulyás Rebeka – doktori iskola PhD
Bunovácz Petra – gyógytornász
Kovács Dorottya Lilla – gyógytornász
Kraft Letícia – gyógytornász
Szabó Regina – radiográfus
Zeleznik Barna – bádogos
Bertók Bálint – asztalos
Németh Botond László – fodrász
Szabó Levente – hegesztő
Nagy Barnabás – villanyszerelő
Nieselberger Dávid – villanyszerelő
Paldesz Nataniel Dániel – gépi és CNC forgácsoló
Horváth Zsombor – gépjármű mechatronikai technikus
Sasvári Bence – gépjármű mechatronikus
Nyitrai Taddeus – gépjármű mechatronikus
Sárközi Roland Rómeó – gépjármű mechatronikus
Petes Kristóf Tamás – informatikai rendszer és alkalmazás üzemeltető technikus

Az elmúlt években 198 pályázatot támogatott a város. 

Címkék: továbbtanul, ösztöndíj, campus, mérnök, MATE, szakma, iskola, diák, fiatal, Kaposvár, gazdaság