Ezt az adventi ünnepséget majdnem négy évtizede rendezik meg az intézményben. A műsor összeállításában valamennyi sérült fiatal felnőtt részt vesz - tudtuk meg a nappali ellátásvezetőtől, Sándor Ildikótól: "minden lehetőséget megragadunk a kézségek és képességek fejlesztésére, ez a műsor pedig hagyományosan az ünnep készülődésnek is a szerves része. Mint, ahogy az is, hogy díszeket és süteményeket is készítünk."

Az otthon lakóit a somogyi vármegyeszékhely alpolgármestere, Pintér Rómeó is köszöntötte, miközben a város nevében fejenként egy 30 ezer forintos támogatást is átadott: "itt olyan kaposvári emberek élnek, akiknek a hétköznapok során nagyobb feladattal és nagyobb kihívásokkal kell szembe nézniük, mint a legtöbbünknek. Ez az erőfeszítés, ez a kitartás pedig jó példával jár elő teljes közösségünk számára. Hogy a legapróbb örömökben is meg tudjunk kapaszkodni. Oda tudjunk egymásra figyelni. Ezt minden kaposvári nevében meg kell köszönni!"

Címkék: érzékenyít, Gyöngyfa, támogatás, műsor, advent, közösség, karácsony, Kaposvár, kis szines